xAI

2023.07.15. 23:11

Megérkezett a ChatGPT riválisa: elindult Musk új cége

Az xAI-nak már él a weboldala, és a csapatát is bemutatta.

MW

Mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó céget alapít Elon Musk

Forrás: NurPhoto / AFP

Mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó céget alapít Elon Musk, miután hónapok óta tervezte, hogy létrehozza a ChatGPT riválisát. Az MI-cég a xAI nevet kapja – írja a Világgazdaság.

Az xAI célja, hogy megértsük az univerzum valódi természetét

– olvasható a cég weboldalán. A honlap szerint az új céget Musk fogja vezetni, és szorosan együttműködik majd a Twitterrel és a Teslával.

Musk áprilisban a Fox News akkori műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak adott interjújában beszámolt az új MI-vállalkozásával kapcsolatos terveiről.

El fogunk indítani valamit, aminek TruthGPT lesz a neve

– mondta.

Musk néhány hónappal ezelőtt egy interjúban arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia a civilizáció pusztulását okozhatja, és más tech vezetőkhöz hasonlóan az egyre élesedő MI-verseny szüneteltetésére szólított fel – írja a CNN. A cég víziójáról egyelőre kevés részletet osztottak meg, de a honlap szerint aktívan toboroznak munkatársakat.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!