Egészségügy

2017.11.04. 09:33

December végéig rendezik a kórházak adósságát

Adósságrendezésre, hatékonyságnövelő programokra és beruházásokra, valamint gyógyszerbeszerzésekre fordíthatják a kórházak azt az összesen 56 milliárd forintot, amit a múlt héten hagyott jóvá a kormány – írja szombati számában a Magyar Idők, a lap szerint az intézmények december végéig megkaphatják a forrást.

A lap felidézi, hogy a kórházak adósságrendezéséről szóló döntést Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be múlt héten, de részleteket nem közölt. A Magyar Idők szerint a forrás egy része gyógyszerbeszerzésekre lesz felhasználható.

Mint írják, az egészségügyi intézmények tartozása szeptember végén 38,8 milliárd forint volt, ezen belül a 60 napon túl lejárt adósság nem érte el a 17 milliárd forintot. Augusztusban 34,5, júliusban 30 milliárd forint tartozással zártak a kórházak, vagyis még ha az utóbbi három hónap tendenciái folytatódnak is, az év végére akkor sem haladja majd meg a kifizetetlen számlák összértéke az 50 milliárd forintot. Ennek mintegy 20-25 százaléka egy hónapon belül lejárt adósság.

Tavaly 45 milliárd forintot kaptak az intézmények a harminc napnál régebben lejárt szállítói tartozásaik rendezésére, és további 15 milliárd forintra a működés hatékonyságát növelő programokkal pályázhattak. Ilyenek voltak például a több helyütt megvalósult telephely-összevonások vagy azok az energetikai beruházások, amelyek a működési költségeket csökkentették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában