Rákellenes séta

2023.10.14. 08:05

Rózsaszín szalaggal figyelmeztettek az emlőrák veszélyére Gyöngyösön + fotók

A Magyar Rákellenes Liga Gyöngyösi Alapszervezete idén is megrendezte figyelemfelhívó sétáját.

Szabó István

A résztvevők a Páter Kis Szaléz út és a Szent Bertalan utca érintésével a Fő térre sétáltak

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából várta az érdeklődőket a Magyar Rákellenes Liga Gyöngyösi Alapszervezete a városi Mátra Művelődési Központban szervezett rendezvényére, majd az azt követő figyelemfelhívó sétára. Minden év októbere a mellrák elleni kampány hónapja. A kampány első napja, október 1. az emlődaganat elleni küzdelem világnapja, melynek alkalmából világszerte nők milliói hívják fel a figyelmet a betegségre.

A művelődési központban Tóth Lászlóné, a gyöngyösi alapszervezet elnöke és dr. Szén Gabriella önkormányzati képsviselő köszöntötte a szép számban megjelenteket. Dr. Watti Jezdancher főorvos, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgató-helyettese, belgyógyász, endokrinológus szakorvos beszélt a hallgatóságnak a cukorbetegség és a rák összefüggéseiről.

A résztvevők ezután rózsaszín szalaggal ruhájukon a Páter Kis Szaléz út és a Szent Bertalan utca érintésével a Fő térre sétáltak, ahol gyertyát gyújtottak a betegségben elhunytak emlékére. A menetben önkormányzati képviselők és városi egészségügyi dolgozók is részt vettek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában