Segítség

2024.05.14. 06:55

Közel 300 kilométert fut a nagyfügedi jótékony sportoló a beteg kislányért

Vígh Ferenc a másfél éves, neuroblasztómával – egy rosszindulatú daganatos betegséggel – harcoló Loláért sportol. A kilométerei „örökbe fogadásával” a kislány családjának a betegség következtében fellépett anyagi nehézségein lehet csökkenteni.

Palágyi Edit

Lola rosszindulatú daganatos betegséggel küzd

Forrás: Beküldött

- Segítsetek, hogy közösen összefogva sikerre vihessük a gyűjtésem! Lola tüneményes, pici lányka, akire újra kemoterápiás kezelések sorozata vár – kéri a portálunknak eljuttatott levélben a 47 éves férfi, aki a kislány szívszorító történetének megismerése után a tettek mezejére lépett. Elhatározta, hogy jótékonysági futással segíti a neuroblasztómával – egy rosszindulatú daganatos betegséggel – küzdő másfél éves gyermek gyógyulását.

Közel 300 kilométert fut a nagyfügedi jótékony sportoló a beteg kislányért
Közel 300 kilométert fut a nagyfügedi jótékony sportoló a beteg kislányért
Forrás: Beküldött

A Hajdú-Bihar vármegyei Tépén élő család akkor került szorult helyzetbe, amikor februárban megtudta: hiába voltak korábban sikeresek a kezelések, a daganat visszatért.

- Másodjára sokkal nehezebb helyzetbe kerültünk, az óriási lelki terheken túl az anyagi bizonytalansággal is meg kell küzdenünk. Lola édesapja hat hónapon keresztül táppénzen volt, és most ismét táppénzre kényszerül, mivel másképp nem tudjuk Lola kezelését, kontrolljait és a másik két kislányunk ellátását zavartalanul biztosítani. Mindez ugyanis sok energiát és időt emészt fel, nem beszélve az anyagi nehézségekről, amit a sok utazás, illetve táppénz miatti kiesés jelent. A férjem mentősként dolgozik, én GYED-en vagyok” – írja Lola édesanyja.

Vígh Ferenc összesen öt alkalommal „száll harcba” Loláért, az első kihívást már sikeresen teljesítette.

A jótékony sportoló vállalásai:

  • Ultrabalaton, 110 kilométer, 2024. május 3. (teljesítve)
  • Decathlon Mátra, 50 kilométer, 2024. június 8.
  • Korinthosz Ultra Running Race, 80 kilométer, 2024. augusztus 17.
  • Generali Night Run, 21 kilométer, 2024. augusztus 31.
  • Vadrózsa, 30 kilométer, 2024. augusztus 31.

Vígh Ferenc összesen közel 300 kilométert fut a kislányért, ezeknek "egységára" 2000 forint, tehát az adománygyűjtési cél 600 ezer forint.

A kezdeményezésről bővebb információk – köztük a támogatás lehetőségei – itt találhatók - írták portálunknak a jótékony kezdeményezésről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában