Voks 2024

2024.05.15. 15:56

Orosz Ibolya támogatná a fiatalabbakat, idősebbeket és a vállalkozásokat is

Azt is kifejtette, hogy sokat foglalkozott út és járdafelújítással.

Heol.hu

Orosz Lászlóné Ibolya független polgármester-jelölt tartott sajtótájékoztatót.

Forrás: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Orosz Lászlóné Ibolya, független polgármester-jelölt tartott sajtótájékoztatót szerdán délelőtt a kampánytapasztalatokról, terveiről. Mint mondta, minden egri postaládába eljuttatja programját. A legfontosabb pontok közt említette az idősökkel való együttműködést, a fiatalokkal és a vállalkozásokkal való kapcsolattartást.
– Évente hat alkalommal tízezer forintos gyógyszertámogatásban részesíteném az idősebbeket, az elsősök gyermekeinek 25 ezer forintos iskolakezdési támogatást nyújtanék, s megpróbálnám megoldani a fiatalok lakhatási problémáit. Sok az üresen álló önkormányzati ingatlan, mely erre a célra kiválóan alkalmazható lenne – mondta. Példaként említette a volt mezőgazdasági iskola épületét, vagy a fecskeházak bővítését.

Azt is kifejtette, hogy sokat foglalkozott út és járdafelújítással, szavai szerint ebben is van hová fejlődni még. Ezen kívül azt is hangsúlyozta, legyen nyilvános a városi költségvetés az egriek számára, ebben is lépéseket kíván tenni megválasztása esetén.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában