Közösen a virágos Karácsondért

2024.05.13. 18:10

Több mint 3500 muskátlit vittek haza szombaton a karácsondiak

Mintegy 900 család otthona lesz szebb az önkormányzat ajándékától. A lakcímenként 4 tő muskátli anyák napi kedveskedésnek is tekinthető, mondta Földi Csaba polgármester.

Szabó István

Muskátlit kaptak a karácsondiak az önkormányzattól

Forrás: Földi Csaba Polgármester/Facebook

Szombaton muskátlit osztottak Karácsondon, tájékoztatott Földi Csaba polgármester. Mint mondta, egy héttel anyák napját követően, mintegy ajándékként, a községvezető kezdeményezésére lakcímenként 4 tő muskátlit vehettek át ingyenesen a helybeliek.

– Szeretünk itt élni, szeretjük, ha szép a környezetünk, igényes a lakóhelyünk. Szeretjük a virágokat és úgy gondolom, hogy a karácsondi emberek is elvárják tőlünk, hogy szépítsük, csinosítsuk településünket. És mi is szeretnénk a lakosoktól kérni, hogy szépítsék, díszítsék minél több virággal otthonaikat. Ehhez próbáltunk mi, az önkormányzat részéről egy jelképes segítséggel, egy kis ajándékkal hozzájárulni. Sikeres napot tudtunk magunk mögött. Valamennyi ingatlanra, lakcímre történő átvétellel terveztünk és örömmel mondhatom, hogy több mint 3500 muskátlit osztottunk ki a nap folyamán. A muskátlik átvétele gördülékenyen ment, az adminisztrációt követően át is vehették a virágokat. Az átvett virágok alapján közel 900 családnak tudta az önkormányzat az ajándékát átadni. Nagyon szépen köszönöm, hogy sokan elfogadták ajándékunkat, és együtt virágosítjuk településünket. A virágok elültetéséhez, gondozásához mindenkinek jó munkát és egészséget kívánok! Viseljék gondját az elültetett virágoknak, gyönyörködjenek benne mindannyian! Közösen a virágos Karácsondért! – fogalmazott Földi Csaba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában