A Hírlap írta az 50. évfordulón

Az 56-os Szövetség egri és megyei elnöke, dr. Tóth Ferenc írásának is helyet adott az 50. évfordulón a Hírlap. Íme a legfőbb gondolatok e kordokumentumból:

Világraszóló dicsőségünk: 1956

Ötven év. Egy egész emberöltő. Fél évszázada, hogy egy éppen talpra állt országnak a legértékesebb embereit, a fiatalságát zúzták össze a zsarnokságnak minden aljasságra mindenkor kész hűbéresei. Az élet kapujában álló ifjú nemzedék kiválóságai vesztették életüket és legszebb reményeiket ebben a harcban. Olyan polgárai az államnak, akik – legyőzötten is – egy mindent megsemmisítő háború romjaiból,
szinte összebilincselt kezekkel építettek újjá egy országot. Megszégyenítve, megalázva, szemüket lesütve, de példamutató öntudattal.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Nemzetőrök FOTÓ: KOZÁRI JÓZSEF gyűjteményéből
[/caption]

Európa egyik legrégebbi, mindenkor és mindenkivel szemben emberséges népe vált a szovjetek háta mögött meglapuló senkik áldozatává. Ez a nép, ez a magyar nemzet szinte évtizedes eltiprás és megfélemlítés után talpra tudott állni, és kezébe vette a sorsát. Ki­ütötte a hatalmat olyan, minden emberi tisztességtől távol álló személyek kezéből, mint Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Bata István és társaik. Akiknek az ''56-os forradalom első órájától véges-végig eszükbe sem jutott a néppel szót érteni. (...)

A Szovjetunió a háborús események befejeztével egy percre sem vonult ki országunkból. Jelenléte az örökös alárendeltség mellett óriási anyagi terhet is jelentett. Sok ezer katonáját ennek az országnak kellett eltartania. Természetesen a forradalom kitörésének időpontjában is itt tartózkodott ez a katonai erő. Majd egykettőre növekedett. Mindössze két napot várt a közvetlen beavatkozásra.

Debrecenben azonnal, már október 23-án katonák támadtak a tüntető csoportokra, három halálesetet és ismeretlen számú súlyos sebesülést okozva. Erről értesülve tiltotta be Budapest rendőrfőkapitánya a fegyveres tűz viszonzását. Az izzásig feszült légkörben a tüntető néptömegek nem fogadták el az oroszok ígérgetését, a fegyveres összecsapások folytatódtak, s egy-két napon belül orosz fegyveres erő szállta meg a város kulcspozícióit. Elsősorban a rádiót. A rádiónál állomásozó ÁVH-egység tüzet nyitott a tüntetőkre, négyen meghaltak, sokan megsebesültek. Hamarosan, már november 4-én, a szovjet fegyveres erők megszállták a fővárost A felkelők és a szovjet haderő között hetekig tartott a közelharc, miközben a nagy tűzerejű orosz fegyverek rommá lőtték Budapestet. (...)

Nem mellékes körülmény, hogy a szovjet hadsereg magyarországi megszállására a szövetségi hatalmak 1945 után két évre adtak hozzájárulást. Mindannyian tudjuk, hogy ezzel szemben a szovjet haderő még sokáig maradt Magyarországon megszálló hatalomként, amelyet „összekötő” hadtestnek álcáztak. Ebbe tartozott számos gépesített, illetve légideszant és légvédelmi tüzér hadosztály. Közismert, hogy ennek az óriási katonai erőnek a feladata volt az intézményes zsarnoki uralom fenntartása, amely az 1950-es években tetőzött. (...)

Albert Camus Nobel-díjas francia író a forradalom napjaiban üzente a világnak: „A leigázott, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt megértse a fülét befogó, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett hullania.”. (...)
Büszkén tekinthetünk ma is, 50 év múltán a forradalmunkra. Holott két nemzedéket próbáltak árulóvá tenni, sikertelenül. A hamis „rendszerfordulás” után 15 évvel a családokat összetartó érzelmi kapcsolat némelykor megbukik, de 1956 szelleme és becsülete rendületlen. A megtorlás emberfeletti volt, mind emberélet-áldozat, mind a kivitelezés szadista módját tekintve. (...)

Beszámolt a lap egy évtizede a forradalom 50 éves jubileumára tervezett tudományos tanácskozás előkészületeiről. Ebből adunk ízelítőt.

Tudományos ülés előtt

Heves Megye, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatai és az Eszterházy Károly Főiskola tudományos ülést rendez október 27-28-án az 1956-os forradalom 50. évfordulójára. Az esemény kapcsán az egyik főszervezőt, dr. Kozári Józsefet, a főiskola Történettudományi Intézetének főiskolai docensét kérdeztük, akinek a figyelme  a rendszerváltozáskor kapott érdekes iratanyag nyomán fordult az 1956-os forradalom felé.

– Családom egy barátjától kaptam a dokumentumokat – meséli. – A Néphadsereg 6. hadtestparancsnoksága jelentéseit tartalmazta 1956. október 23. és december között. Akkor még titkos volt, eredeti példányát a Hadtörténeti Intézetben őrizték. A másolaton a gépelt „forradalom” szó elé utóbb kézzel írta valaki oda azt, hogy „ellen”. Megdöbbentem, mert az ott olvasottak nem egyeztek azzal, amit addig tanultam 1956-ról, sem azzal, amit a rendszerváltozás idején olvastam róla.

Olyanok keltették fel például az érdeklődését, hogy miért csukták le a székesfehérvári nemzetőr-parancsnokot, amikor az a nemzetőrség az akkori hadtestparancsnokság tisztjeiből, sőt politikai tisztjeiből is állt. Avagy: amikor egy vidéki hadtestparancsnok és a győri nemzeti tanács vezetője 1956 októberében Budapestre mentek a Tűzoltó utcába Angyal István fegyveres csoportjához tájékozódni, ott azt hallották, hogy Kádár elvtársat várják. Egy másik dokumentum szerint Maiéter Pál arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az 1956 októberi eseményekről, így felelt: minden erőmmel támogatom Nagy Imre kommunista kormányát. Mindezek alapján megírtam egy tanulmányt, amit Für Lajos akkori honvédelmi miniszter lektorált.

A docens engedélyt kapott a kutatásra a Hadtörténeti Intézet levéltárától. Olyan témát választott, amely Egerből is jól elérhető. A Heves megyében 1956-ban állomásozott katonai alakulatok jelentéseit tanulmányozta. Később Cseh Zitával, a megyei levéltár főlevéltárosával közös pályamunkához kutatott más forrásokat is, népbírósági periratokat, a történeti hivatal dokumentumait, korabeli rendőrségi jelentéseket A kötetük kézirata kész, ám azt pénzhiány miatt eddig nem tudták megjelentetni.

A mostani tudományos ülés dr. Kozári József szerint igazán méltó megünneplése a forradalom 50. évfordulójának. Az eseményen történész kutatók adnak tájékoztatást vizsgálódásaik eredményeiről. A konferencia elnöke Dr. Hab. Phd. Mózes Mihály egyetemi tanár, az egri főiskola bölcsészettudományi karának dékánja.

A Hírlap 2006. október 21-én egész oldalas összeállítást közölt Egy forradalom anatómiája címmel. Ebből Paul Lendvai Az 1956-os forradalomról tabuk nélkül című írására emlékeztetünk.

Kik voltak a szabadságharcosok?

Mindenekelőtt nagyon-nagyon fiatalok: a corvinisták átlagéletkora 18 év volt. Az akkori körülmények miatt reprezentatív adatok természetesen nincsenek. Mégis, a 235 józsefvárosi felkelő életrajza tanulságos. Többségük csak általános iskolába járt. Tíz felkelő közül kilenc fizikai munkából tartotta fenn magát. Csak 9 százalékuk volt értelmiségi vagy adminisztratív foglalkozású, 29 százalékuk volt értelmiségi vagy hivatalnok származású. Kereken öthatod részük a szegényebb néprétegekből verbuválódott. A vezetők között már nagyobb volt az érettségizettek vagy a katonai tapasztalattal rendelkezők aránya: 29 százalékuk büntetett előéletű volt, de e bűntettek harmada ma nem számítana büntetendő cselekménynek.

A Rákosi-diktatúra elleni gyűlölet volt az általános politikai alap. Sokan az egyetemisták 16 pontos programjának megvalósításáért küzdöttek. Mások életkörülményeik megjavulását remélték. Jó néhány embert a müncheni Szabad Európa Rádió magyar nyelvű híradásai befolyásolták. Ismét mások érzelmi okokból álltak a felkelők közé. így például Asztalos István azt mondta, hogy őt egy – állítólag az állambiztonsági karhatalmisták által megsebesített – fiatalember látványa késztette arra, hogy részt vegyen a harcokban.