Közélet

2012.02.04. 04:12

Fizetős szolgáltatás: pénztár után a kés alá

A közfinanszírozott kórházakban is vásárolhassák meg várólistás műtéteiket soron kívül a fizetős betegek. A Magyar Kórházszövetség javaslatáról a megye kórházait kérdeztük.

Guti Rita

– A gyöngyösi kórház képes lenne kielégíteni ezeket az igényeket, hiszen csupán a teljesítmény volumen korlát betartása miatt nem végzünk több beavatkozást. Jelenleg 25-30 százalékos többletre lennénk képesek – mondta dr. Omar Assani, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgatója. Gyöngyösön egyébként már most is mindent megtesznek bevételeik növelésére, hiszen diagnosztikus vizsgálatokat már most is megfizethet náluk az, aki nem akar várni.

– A hatvani kórháznak fontos, hogy úgynevezett betegmegtartó képességét tovább növelje, ezért mi is átgondoltuk, mely területeken van mód arra, hogy fizetős műtéteket elérhetővé tegyünk – mondta dr. Rosta Ildikó, az Albert Schweitzer Kórház szakmai ügyekért felelős ügyvezető igazgató-helyettese.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Műtét zsebből fizetve. A kórházaknak jól jönne a bevétel, a fizetőképes betegek pedig előbb gyógyulhatnának Fotó: Gál Gábor
[/caption]

Hatvanban jelenleg is elérhető fizetős szolgáltatás. Egy helyi fogorvos altatásban a kórház műtőjében végez fogbeültetést.  Ám gyakorlatilag nincsenek várólistáik, csak egyes szemészeti műtéteknél kell három-négy hónapot várni, a többi sebészeti beavatkozást várakozás nélkül tudják elvégezni.

– Az intézményekben a várólisták az alulfinanszírozottság miatt jönnek létre, így van ez a Markhot Ferenc Kórházban is – mondta  dr. Fűtő László ügyvezető igazgató.

A kórházban van kapacitás és szakember is több műtét elvégzéséhez, mégis a viszonylag drágának számító csípőprotézis műtétre két év a várakozás, térdprotézisre jelenleg négy évet kell Egerben várni, a szemlencsebeültetésre pedig 6 hónapot.

A témáról bővebben a Heves Megyei Hírlap szombati (02. 04.) számában olvashat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!