Kék hírek, bulvár

2013.05.29. 18:00

A közösségi háló korában már a szakítás sem a régi

Egy kapcsolat vége többnyire nagy csapás az érintett feleknek, a veszteség feldolgozása időbe telik. Napjainkban még nehezebb ez a folyamat, hiszen a felejtést nagyban nehezítik az extárs friss bejegyzései, a közös képek és videók felbukkanása a Facebookon.

Korbely György

Woman looking at Mobile Phone

Fotó: Getty Images/iStockphoto

Az analóg világban minden egyszerűbb volt: ha egy hosszabb-rövidebb szerelmi kapcsolat véget ért, évszázados receptek álltak rendelkezésre a feldolgozásra. Egy friss felmérés szerint azonban a közösségi oldalakon, különösen a facebookon fennmaradó digitális emlékek megnehezítik a szakítást. Hírportálunk facebook-oldalán kértünk segítséget az olvasóktól: olyanok jelentkezését vártuk, akik ebben a cipőben járnak. Netti története már eleve a facebookon kezdődött.


– A volt páromat itt ismertem meg, egyik ismerősöm ismerőse volt és bejelölt ismerősnek, aztán pedig elkezdtünk csevegni, majd ezt követően találkát beszéltünk meg, ami nagyon jól sikerült – írta az anonimitást kérő lány. – 2011 áprilisában találkoztunk először, szerelem volt első látásra. Teltek-múltak a napok, hetek és nagyon jó volt vele, de sajnos két év múlva minden véget ért, ami megviselt mind engem, mind pedig őt. Nem töröltem a volt párom profilját az ismerőseim közül. A közös képek is mind megmaradtak, habár lehet, ideje lenne már törölni – osztotta meg dilemmáját a lány.

– Eleinte minden nap többször is megnéztem az adatlapját, idővonalát, és lájkoltam a dolgait, hozzá is szóltam, de most az utóbbi két hónapban már nem teszem. Azt hiszem, most már tényleg sikerült őt elengednem – írja Netti, aki bár nem árulta el a korát, nagy valószínűséggel a fiatalabb korosztályhoz tartozik. Nem úgy a negyvenes évei elején járó Mihály, aki még az analóg korban ismerkedett meg későbbi feleségével, akivel ez év elején ért véget több mint tízéves közös életük.

– Nem hittem volna, amikor regisztráltam, hogy éppen a facebook lesz az, ami tönkreteszi az életünket. A párom már korábban is fent volt és láthatóan sütkérezett a közösségi oldal nyújtotta lehetőségekben, illetve az általa nyújtott népszerűségben. Mire szép lassan én is kiismertem magam a rendszerben, azzal szembesültem, hogy viszonylag nyilvánosan csinál hülyét belőlem, szinte a szemem előtt alakult ki egy kapcsolata, feltűnt, hogy egy bizonyos férfival (aki nekem is régi ismerősöm) kölcsönösen lájkolják egymás dolgait, legyen az egy recept vagy egy bugyuta, erotikával túlfűtött bulvárcikk.

Amikor kérdőre vontam, kitérő válaszokat kaptam, egyszer azonban beléptem a fiókjába és egyértelművé vált, hogy ez már viszony – írja a férfi, akit nagyon megviselt a félig-meddig nyilvános felszarvazás, ezért úgy döntött: visszatér az analóg korszakba, s nem csak exfelesége digitális nyomait törölte, hanem saját magát is a közösségi portálról. A harmincas Gábor azt szeretné, ha volt kedvese feldolgozná végre a szakítást.

– Nem tudom mitévő legyek, Móni ugyanis korábbi ígéretéhez híven bosszúszomjasan folytat hadjáratot ellenem a facebookon. Becsületsértő kommentelgetés, saját idővonalán történő lejáratás, baráti köröm zaklatása, lényegében minden szerepel a repertoárban, hiába próbálkoztam szép szóval, letiltással, a facebooknak való jelentéssel. Felmerült, hogy hivatalos útra terelem az ügyet, ez azonban nem méltó sem hozzá, sem hozzám, sem pedig másfél éves kapcsolatunk emlékéhez – írja keserűen Gábor.

Tudatni a világgal, hogy már egyedülálló vagy

Az University of California, Santa Cruz pszichológiaprofesszora, Steve Whittaker és munkatársainak vizsgálatai szerint a Facebook felhasználói hatalmas mennyiségű digitális emléket halmoznak fel. A közösségi oldalon nem csak a közös fotók, videók, és egymásnak küldött üzenetek maradnak meg, de például az emberek párjával megosztott zenék is – ismerteti a kutatást magyarul az Origo.hu. A kutatók 24 tesztalanyt kérdeztek ki arról, miként dolgozzák fel a kibertérben kapcsolataik megszűnését.

A 19 és 34 év közötti emberek közül tizenketten nyilatkoztak úgy, hogy minden exükkel kapcsolatos adatot töröltek. Nyolcan arról számoltak be, hogy minden emléket megőriznek, négyen pedig csak szelektíven törölnek. A megkérdezett felhasználók közül csak néhányan törölték vagy blokkolták teljesen a kapcsolatból kiszálló ismerőseiket. A közösségi médiában a legnehezebb feladatnak a megkérdezett felhasználók azt tartották, amikor kapcsolati állapotukat kell „kapcsolatban”-ról „egyedülálló”-ra állítaniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!