Sport

2014.02.18. 09:58

Kósa állítja: százmilliót már beletett az Egri FC-be

A megyeszékhelyi klub tulajdonosa kedden a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt az Egri Futball Club Kft.-nél helyzetről.

nemzetisport.hu

„Nem váltak valóra azok az ígéretek, amiket akkor kaptam, amikor szerepet vállaltam a klubnál, sem szponzori oldalról, sem az önkormányzat részéről. Egyedül maradtam, miközben a klub működtetése nagyjából havi tízmillió forintot jelent, ami így már meghaladja a lehetőségeimet. Jelenleg pedig már ott tartunk, hogy múlt pénteken megkeresést kaptunk az önkormányzattól, hogy költözzünk ki a stadionból…” – kezdte a helyzetelemzést Kósa, aki az önkormányzat támogatását nem tekinti valósnak.

„Az önkormányzattól egyszer nyolcmillió nyolcszázezer forintot kaptunk, egyszer pedig öt és fél milliót. Ezek azonban nem valós támogatások. Azért nem, mert pályabérleti díj címén majdhogynem többet kell visszafizetnünk, mint amennyit támogatás címén kapunk, éves szinten ez tizennégymillió forintot jelent” – mondta a sportvezető. Kósa ezt követően tételesen felsorolta a januárban kapott, összesen több tízmillió forintra rúgó számlákat, amelyek elmondása szerint még jóval a szerepvállalását megelőző időkből, 2010-ből is erednek.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Kósa Sándor nem hagyja bedőlni a klubot Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

„Ilyen feltételek mellett képtelenség úgy működtetni a klubot, ahogy elterveztük. Nagyjából százmillió forintot beletettem már a klubba, de így is tízmilliós nagyságrendű a tartozásunk a NAV felé. Egerben szinte nincs olyan lakos, akinek ne tartozna az Egri FC. Mindenki beperelt minket. Még olyanok is, akik a bundabotrányok idején a klubnál dolgoztak. Ha ezek az emberek nem látták, mi folyik a csapatnál – mert ezt állítják –, akkor menjenek el utcát söpörni!” – tette hozzá Kósa.

A tulajdonos azt is elmondta, nem hagyja bedőlni a klubot, de a nyáron megpróbál kiszállni. Azt a találgatást, amely szerint a nyártól ismét Jámbor János fektethet be az egri futballba, azért tartja nehezen megvalósíthatónak, mert ennek az NB III-as tagság lenne a feltétele. Ennek megőrzése pedig jelen helyzetben meglehetősen problémásnak tűnik…

Érdekes hír, hogy a Kósa által említett időszakból a csapatban futballozó, az ügyészség által azóta – több társával együtt – meggyanúsított Jaszmin Mecinovics a macedón első osztályú FK Gorno Lisicénél folytatja a pályafutását. Az MLSZ ugyan felfüggesztette a játékjogát, de a korlátozás csak Magyarországra vonatkozhat – írta az nso.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!