Közélet

2014.04.17. 19:28

Húsvétra már megújult templomban ünnepelnek a rédeiek

A külső festés utolsó ecsetsimításai után most a templompark felújítása következik Nagyrédén.

HEOL

Már csak a kisebb hibák kijavítása van hátra: lekerültek az új, szemet gyönyörködtető látványt eddig csak sejtető állványzatok a nagyrédei Szent Imre-templom falai mellől. A helyiek rövid idő alatt megszerették a friss, élénk színeket, legalábbis erre utal, hogy sorra posztolják a legnagyobb internetes közösségi oldalra a megújult templomról készült saját fotóikat.

A festés, a tetőcsere és az ereszcsatornázás után időben elkészült a lábazat és a térkövezés, amely az immár kiszélesített hidat is érinti. A hídra a templom stílusához illő, igényes kovácsoltvas korlát kerül fel. A hívek húsvéti körmenetre ugyan az építkezés miatt ezúttal nem számíthatnak, de az ünnepre 90 százalékban elkészül a munka.

A következő feladat a parkosítás terveinek véglegesítése és a zöldterület felfrissítése lesz, amelyhez a szükséges nagy mennyiségű földet a tervek szerint a Jász-Plasztik cégcsoport biztosítja, egy újabb csarnok építése kapcsán – vázolta fel a részleteket Balázs József, Nagyréde polgármestere.

A templomra 24 és fél milliós pályázati támogatást nyert a helyi egyházközség, amelyet az alig néhány hét alatt gyűjtött 13 millió forintnyi közösségi forrással egészíthettek ki az építők. A plusz forrásból sikerül rendbetenni a kegyhely környékét is.   [caption id="" align="alignleft" width="302"] Fotó: Faragó Zoltán
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!