Kék hírek, bulvár

2014.04.18. 18:08

A bedrogozott apa csak később eszmélt rá, hogy megölte a fiát

A szúrás pillanatában nem volt tudatában annak, amit tesz az a 43 éves apa, aki tavaly decemberben a füzesabonyi vasútállomás előtt halálra késelte hatéves fiát. Erről a börtönben lévő férfi kirendelt ügyvédje nyilatkozott lapunknak.

Guti Rita

Fotó: Imre Gyorgy

Négy hónap telt el azóta, amikor Füzesabonyban a rendőrök szeme láttára egy hatéves kisfiút, Gyurikát saját apja késsel leszúrta, majd magának is olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy az életmentő műtét után hetekig volt rabkórházban. Januárban írtunk arról, hogy már börtönben várja a nyomozás végét.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Az utóbbi években igencsak megszaporodott a késsel elkövetett erőszakos cselekmények száma. Képünk illusztráció
[/caption]

– A vizsgálat még tart, annak lezárultáig a részletekről nem adunk tájékoztatást – mondta el kérdésünkre Vámos Boglárka, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, aki azt azért megerősítette: a 43 éves T. György jelenleg is rács mögött van.

Nyilatkozott viszont dr. Tantics Attila, T. György kirendelt védője. Az ügyvéd elmondta, két héten belül várható, hogy lezárja a rendőrség a nyomozást, ám az igazságügyi elmeorvosi szakvélemény, a férfi drog- illetve alkoholtesztje már elkészült.

– Ezek ismeretében állítom, hogy védencem a cselekmény elkövetésének időpontjában nem volt tudatában annak, mit tesz. Csak órákkal később tudatosult benne, hogy megölte a kisfiát.
Tantics Attila megerősítette, hogy T. György az elmúlt év decemberének hatodik napján, amikor a szörnyű gyilkosság történt, a tesztek alapján dizájnerdrogot és kisebb mennyiségű alkoholt is fogyasztott. Ezek hatása alatt állt, amikor a gyereket a kezében tartva a rendőröknek azzal fenyegetőzött, hogy megszúrja a kicsit.

Úgy tudjuk, előzőleg a városi rendőrkapitányságon járt, a hatóságiak épp azért mentek utána, mert látták rajta, hogy nem beszámítható. A tragikus késelés állítólag éppen akkor történt, amikor az őt igazoltatni akaró rendőrökkel szemben, a gyereket magához szorítva, fenyegetőzni kezdett.

Sajtóértesülések szerint a helyszínen lévő rendőr ekkor vette elő a gumibotot, s próbálta leszerelni a férfit. Úgy tudjuk, a fenyegetőzés ellenére a rendőr T. György felé lépett, amire az apa először hátba, majd háromszor mellkason szúrta a fiát, utána berohant a bámészkodók közé. A jelenetnek szemtanúja volt egy polgárőr is, aki a rendőr elejtett gumibotját megszerezve „lerendezte” T. Györgyöt, aki magát is összevagdosta késével. Ezeket az értesüléseket a rendőrök sem akkor, sem később nem erősítették meg. Dr. Tantics Attila elmondta: T. György vallomást nem tett, de beismerte a gyilkosságot.

Dizájnerdrog: nem tudjuk, mivel állunk szemben

Nehéz lenne pontosan megállapítani, hogy melyik dizájnerdrog hatása alatt volt a késelő férfi, ezek ugyanis olyan anyagok, amelyeket a tiltólistákon már szereplő anyagok szerkezeti módosításával hoznak létre. Hatásuk a listán lévőkéhez hatásához hasonló, vagy sokkal hatásosabb is lehet, de a forgalmazásuk, mivel nem szerepelnek a tiltólistán, nem büntetendő. Az Európa-szerte megjelenő új szerek esetében a legnagyobb gond, hogy nem tudni, mivel állunk szemben. A szakértői vizsgálatok ugyan hamar képesek kémiailag meghatározni a szerkezetét, de ez csak útmutatóul szolgálhat, hogy milyen hatást képesek a szervezetben kiváltani.

Az eset után megjelent újságcikkek felvetették, miért nem használtak a rendőrök fegyvert. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Soltész Bálint akkor ezt úgy kommentálta, hogy „a törvény szerint a kollégái nem használhatnak fegyvert, ha olyan személy életét vagy testi épségét veszélyeztetik, akivel szemben a lőfegyverhasználat feltételei nem állnak fenn. Ebben a helyzetben a gyermek élete forgott kockán.”

A 6 éves kisfiút ugyan kórházba vitték a mentősök, ám ott sajnos életét vesztette. Decemberben megírtuk azt is, hogy  a késelő T. György azonos lehet az egri szórakozóhelyeken K.O.-ként emlegetett, lobbanékony, agresszív ember hírében álló alakkal, akitől tartott a környezete.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!