Közélet

2014.05.01. 15:25

Retró Majális: 10 fillérért fagyi és málnaszörp a közönségnek

Felvonulás, mozgalmi dalok, sör és virsli is várta Poroszlón a majálisra érkezőket, no meg szerencsére szikrázó napsütés.

G. R.

– Azért rendeztünk a lassan feledésbe merülő május elsejei felvonulások mintájára Retro Majálist Poroszlón, hogy megmosolyogjuk saját magunkat – mondta Bornemisza János polgármester, amikor a település polgármesteri hivatala elől útjára indította a felvonulókat csütörökön. A menetben táblák mögött vonult többek között az óvoda, az iskola, az önkéntes tűzoltók – akik a tréfa kedvéért a majálisra szűzoltó autóval érkeztek – a helyi ökocentrum, az idősek otthona  dolgozói, vagy éppen a kerékpáros középiskolások, focisták, horgászok.

A menetet lovaskocsik, felszalagozott traktorok, teherautó zárta. Végig szóltak a mozgalmi dalok is, igazán retro volt a hangulat, amely akkor tetőzött be, amikor a Ladik Csárdánál 20 fillérért (a szervezők osztották ki) sört és virslit, 10 fillérért pedig fagyit és málnaszörpöt mértek a közönségnek.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] A felvonulókat a színpadon Koltai Róbert köszöntötte Fotó: Gál Gábor
[/caption]

A felvonulókat a színpadon Koltai Róbert köszöntötte. A  programot ezentúl minden évben megrendezik majd.

Megyénk többi településén is tartottak majálist. Ide kattintva olvashatja beszámolónkat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!