Sport

2014.06.10. 09:35

Erdélyi és Angyal is megy Rómába

A férfi válogatott szövetségi kapitánya, Benedek Tibor megnevezte a 18-as Európa-bajnoki keretből azt a 14 játékost, aki szerdán elutazhat Rómába, ahol pénteken felkészülési mérkőzést játszik a magyar válogatott a házigazda olaszokkal.

nso.hu

A magyar együttes egyúttal viszonozza az olimpiai ezüstérmes múlt heti látogatását, amikor szintén sort kerítettek egy meccsre, ami 10–10-re végződött.

Benedek Tibor két világbajnok pólóst hagy itthon, ugyanis Bátori Bence és Decker Ádám sem tagja az utazó csapatnak. Helyettük Angyal Dániel és az Egyesült Államokból hazahívott – ősztől újra Egerben szereplő – Erdélyi Balázs utazik, míg egy poszton még gondolkozik a szakember. Rómába ugyanis azért megy 14 pólóssal a válogatott, mert három center is tagja a keretnek, s várhatóan a Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Tóth Márton hármasból kell egyiküknek – vélhetően az utóbbi kettőből valakinek – Dubai helyett Budapest felé vennie az irányt.

A szövetségi kapitány elmondta, bízik benne, hogy ez a csapat tud a legtöbbet fejlődni, amíg az itthon maradók külön edzésekkel készülnek. Könnyű dolguk azokban nem lesz, mert tavaly ugyanaz a 13 vízilabdás utazott a világbajnokságra, aki a világligában is szerepelt...

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Erdélyi Balázs is utazik Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

A keret

Kapusok: Decker Attila (Szolnoki Dózsa-Közgép), Nagy Viktor (Diapolo-Szeged)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Lactiv-VasasPlaket), Bedő Krisztián, Gór-Nagy Miklós Hárai Balázs (mindhárom ZF-Eger), Erdélyi Balázs (Pacific Tigers, amerikai), Hosnyánszky Norbert, Vámos Márton (mindkettő Szolnok), Madaras Norbert (Pro Recco, olasz), Szivós Márton, Tóth Márton (mindkettő Szeged), Varga Dániel, Varga Dénes (mindkettő Primorje Rijeka, horvát)

A játékosoknál az előző idénybeli klubjukat tüntettük fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!