Kék hírek, bulvár

2014.06.12. 09:10

Bíróság elé kerülnek a bordélyházat üzemeltető, kitartott vádlottak

A fiatal pár prostituáltak által nyújtott szexuális szolgáltatások ellenértékéből tett szert rendszeres jövedelemre. Ebben vádlott-társuk segítette őket.

HEOL

Az ügyben az Egri Járási Ügyészség három személlyel szemben emelt vádat bordélyház fenntartásával - részben bűnsegédként - elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette és - az I. rendű vádlottal szemben - kerítés bűntette miatt is, derül ki a Heves Megyei Főügyészség sajtóközeleményéből.

 A Borsod megyei illetőségű I. rendű vádlott, és barátnője, a II. rendű vádlott 2012 tavaszától rendszeres jövedelemszerzés céljából, szervezett keretek között üzletszerű kéjelgést folytató nők tevékenységén alapuló tiltott vállalkozást működtettek Egerben. A városban kibéreltek egy lakást, ahol kezdetben csak a II. rendű vádlott ismerőse, a III. rendű vádlott fogadta a pénzért szexuális szolgáltatást igénybe vevő személyeket, de később két „új lány” is csatlakozott hozzá.

A III. rendű vádlott önként segédkezett a betanításukban, és hirdetésükben. A nők „Kitti”, „Amanda”, illetve „Zsófi” néven hirdették magukat különböző internetes weboldalakon, ahol telefonszámokat adtak meg, melyeken az érdeklődők kapcsolatba léphettek velük. Szolgáltatásaikért fix díjat számoltak fel, melynek 40-50%-át átadták az I. és II. rendű vádlottaknak, akik a prostitúciós tevékenység hátterét, feltételeit – így a védelmüket is – biztosították, illetve igény esetén a külső helyszínre történő szállításukat is megszervezték. Az I. és II. rendű vádlott a fenti módon két év alatt összesen több mint 10.000.000 Ft jövedelemhez jutott.

A két vádlott ezért - amikor erre igény volt - megszervezte a három nő férfiakhoz történő szállítását, biztosította a tiltott szolgáltatások nyújtásának feltételeit és hátterét. Az I. rendű vádlotttól tavaly augusztusában Miskolcon azt kérte egy nőismerőse, hogy tegye számára lehetővé, hogy ő is üzletszerű kéjelgéssel foglalkozhasson.

Az I. rendű vádlott - mielőtt valóban segített volna ebben - október 31-én a tanút „kiajánlotta” három ismeretlen barátjának, akik az együttlétekért összesen 60.000 Ft-ot fizettek, melyen az I. rendű vádlott és a tanú megosztozott. A terhére rótt bűncselekményt a III. rendű vádlott a vele szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, ezért esetében az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetésre tett indítványt.

Az Egri Járási Ügyészség vádiratában az I. rendű és a II. rendű vádlottakkal szemben felfüggesztett, míg a – terhére rótt bűncselekmény elkövetésekor is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló – III. rendű vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, továbbá az előbbiek esetében pártfogó felügyelet alá helyezésüket, velük szemben pénzbüntetés kiszabását és részleges vagyonelkobzás elrendelését indítványozta. Az Egri Járási Ügyészség indítványozta azt is, hogy a járásbíróság a vádlottakat tiltsa ki Heves megye területéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!