Kék hírek, bulvár

2014.06.28. 07:07

Gyereket lőttek meg az ajándék fegyverrel – ezzel zsarolták a nőt – videók

Egy 71 éves hevesaranyosi nő tett bejelentést a rendőrségen 2014. június 20-án, miszerint őt több személy zsarolja.

HEOL

Elmondta, hogy 2014 tavaszán megismerkedett D. Ernővel, aki a ház körüli munkában segített neki. A férfi a későbbi sértett otthonának pincéjében talált egy fegyvernek látszó tárgyat, amelyet kérésére neki adott a nő. Néhány nappal később, 2014. április 23-án a nő lakcímén megjelent két férfi, akik civil ruhás nyomozónak mondták magukat, és közölték az idős asszonnyal, hogy az elajándékozott fegyverrel meglőttek egy gyermeket, így nagy bajba került. A két férfi közölte, hogy „nem lesz semmi probléma” ha átad nekik több millió forintot.

Ugyanezen férfiak az azt követő hónapokban többször megjelentek a nőnél újabb pénzösszegeket követelve. Miután a nő közölte, hogy nincs több pénze – banki hitelfelvételre kötelezték, azonban idős kora miatt nem kapott. Június 20-án a sértettet a két férfi egy harmadik férfival kereste meg otthonában, aki úgy mutatkozott be, mint a megsérült fiú édesapja, majd elmondta, hogy a fia lebénult a lövéstől és a lakásuk akadálymentesítésére követelt ő is nagyobb pénzösszeget.

Ugyanezen férfi, két nappal később az idős asszony lakásánál megjelent és nagy értékű szerszámgépeket vitt magával. A sértett ezt követően tett bejelentést a rendőrségen, elmondta továbbá hogy közel 10 millió forintot adott át eddig a három férfinak. Az Egri Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, és rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőket.

A zsarolók által megjelölt helyszínre - amelyen újabb pénzösszeget akartak átvenni - a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és az Egri Rendőrkapitányság nyomozói összehangolt elfogást szerveztek.

Tekintettel arra, hogy a férfiak rendelkezhettek lőfegyverrel a rendőrkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége  június 26-án a délutáni órákban Hevesaranyos belterületén, újabb pénzösszeg átvétele közben tetten érte és elfogta L. Lórándot.

Továbbá Borsodnádasd és Pétervására közelében három társát szintén elfogták a rendőrök. Az egri nyomozók a férfiak lakásaiban tartott házkutatásokkor megtalálták a „kölcsönvett” szerszámgépeket, valamint kettő fegyvernek látszó tárgyat.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Fotó:police.hu
[/caption]

A kármegtérülés biztosítása érdekében két nagy értékű személyautót és jelentős mennyiségű készpénzt is lefoglaltak a nyomozók.D. Ernő 65 éves tarnaleleszi, L. Lóránt 35, B. Tamás 54 és A. Tamás 40 éves borsodnádasdi lakosok ellen – őrizetbe vételük mellett - zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság és egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!