Közélet

2014.06.29. 18:05

Százéves autóval okozott balesetet a Mátrában, a sofőr ittas volt – Fotó

Elvesztette veterán autója felett az uralmat egy sofőr, még a Ford T-modell hátsó kereke is kiesett.

HEOL

Mint utóbb kiderült, ittasan vezette oldtimer autóját, egy Ford T-modellt az az orosházi férfi, aki balesetet okozott pénteken, a gyöngyösi Bene úton. A városban aznap kezdődött egyébként a XIX. Mátrai Veteránautó találkozó, a férfi is ennek mezőnyéhez tartozhatott.

Az esetről egyik olvasónk informálta a heol.hu-t. Érdeklődésünkre, Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, valóban történt baleset veteránautóval péntek este háromnegyed nyolc körül az említett helyszínen. Az orosházi férfi Mátrafüred felől érkezett Gyöngyösre, amikor a vasúti átjárón áthaladva elvesztette uralmát a Fort T-modell felett. A jármű előbb keresztbe fordult, a szembe jövő sávba sodródott, majd oldalára borulva addig csúszott, míg nekiütközött egy, a közelben parkoló lezárt autónak.

Úgy tudjuk az ütközést követően a Ford hátsó kereke is kiesett. Az autót vezető férfi nem, ám utasa könnyebben megsérült. A kiérkező rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a sofőrnél. Az eszköz pozitív értéket mutatott, így a balesetet okozó sofőr vezetői engedélyétől, és veterán életkorú Fordjától is el kellett hogy búcsúzzon egy időre. A Ford T-modellt lefoglalták a rendőrök. Információink szerint egy 1917-es gyártmányú Ford T-ről van szó.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Forrás: Facebook
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!