Nagy András: az elégedetlenség motivál

– Az évad közben nyilván nem erre figyel az ember, hanem a feladatra koncentrál, ilyenkor pedig természetesen jól esik az elismerés. A közönség visszajelzése lételeme a színésznek, hiszen az a dolgunk, hogy esténként a lehető legjobbat nyújtsuk, azaz a megfogjuk a „mindennapi nézőt”. Vegyes évad van mögöttem, volt kis és nagy szerepem is. Mindenképpen ki kell emelni a sorból az Annuskát, s nagyon szerettem együtt dolgozni a táncművészekkel a Csongor és Tündében – meséli a színész.

[caption id="" align="alignleft" width="253"] Nagy András: jólesik az elismerés FOTÓ: GÁL GÁBOR
[/caption]

– Negyedéves egyetemistaként kerültem Egerbe 1996-ban, a vizsgaelőadásom is itt volt, az Ármány és szerelem... Azt hiszem, szerencsésnek érezhetem magam, mert soha nem kellett a színház után szaladnom, hanem mindig ő jött utánam. Az évek során számos új kollégát, velük új nézőpontokat, színházi látásmódot ismertem meg. Úgy vélem, az a jó, ha minden nap úgy mész be a színházba, hogy most megragadom a grabancát az éppen aktuális dolognak, a próba után pedig úgy jössz ki, mintha kicsit megemelkedve, a föld fölött járnál, arra gondolva: „ez igen!”.

Ez most úgy hangzik, mint ha mindig minden tökéletes lenne, de az az igazság, hogy soha nem vagyok elégedett. Ha egyszer mégis az lennék, biztosan pályát változtatnék... De ez számomra nem rossz érzés, sokkal inkább motivál, hogy mindig még jobbra törekedjek. Vagy, ha úgy tetszik, tovább keressem, hogyan lehetnék még elégedetlenebb...