Közélet

2014.07.17. 10:11

Péntektől riasztást rendelt el az országos tiszti főorvos

A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos.

MTI

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-hez csütörtök délelőtt eljuttatott közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban egyre melegebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé.

Az egyre melegebb éjszakák következtében a napi középhőmérséklet - pénteken főleg az Alföldön és a nagyvárosokban, szombaton és vasárnap másutt is - egyre többfelé meghaladja a 25 Celsius-fokot, így az országos tiszti főorvos által elrendelhető három fokozat közül most másodfokú intézkedés lép életbe.

Az ÁNTSZ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra kér mindenkit, hogy a nagy melegben igyon minél több folyadékot, 11 és 15 óra között semmiképpen ne tartózkodjon a tűző napon, és vegye igénybe a hűtött helyiségeket, továbbá védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel és napvédő készítmények használatával.

Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) főigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a hétvégén nagyon meleg lesz. Országosan 25 fok felett alakul a napi középhőmérséklet, s a nagy városokban még melegebb lehet. A maximumhőmérséklet akár 33-35 fokot is elérhet, és éjszaka is 20-22 fok körüli meleg lesz.

Érdekességként azt is elmondta, hogy 2007 óta ezen a héten - július harmadik hetében - minden évben el kellett rendelni a hőségriasztást.

A főorvos kifejtette: ilyen nagy melegben fontos hűteni a testhőmérsékletet. Ajánlott hűvös helyen, légkondicionált helyeken tartózkodni. A ventillátor is hasznos lehet, de - emelte ki a főigazgató-helyettes - 35 fok felett az sem hatásos, mivel a meleg levegőt forgatja, és hozzájárul a szervezet kiszáradásához is.

Mint mondta: az egyébként ajánlott napi 1,5-2 liter folyadékon felül még legalább ugyanennyi, sportolóknak és fizikai munkát végzőknek pedig ennél is több folyadékot kell fogyasztaniuk - mondta Páldy Anna, hozzátéve: lehetőleg ásványvíz, illetve tiszta gyümölcs-, vagy zöldséglé formájában. A tömény alkohol és a cukrozott szénsavas üdítő nem ajánlott.

Páldy Anna kiemelte: a hőség miatt veszélyeztettek közé tartoznak az idősek, a szív- és érrendszeri, a légzőszervi és az anyagcsere-betegségben szenvedők, továbbá a cukorbetegek, a túlsúlyosak és a gyermekek.

Az autóval közlekedők vigyenek magukkal megfelelő mennyiségű folyadékot. Az allergiások menet közben ne nyissák ki az ablakot, mert a nagy melegben a gyomnövények pollenkoncentrációja is megnő. 

Páldy Anna kitért arra is, hogy várhatóan az UV-sugárzás is nagyon erős lesz. Emiatt is fontos, hogy 11 és 15 óra között mindenki tartózkodjon hűvös, árnyékos helyen. Ajánlott továbbá széles karimájú kalap és UV-szűrős napszemüveg viselése - fejtette ki a főorvos.

Az ÁNTSZ és az Országos Meteorológia Szolgálat hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak. A meteorológiai szolgálat riasztást csak  egy-három órán belül bekövetkező veszélyes időjárási jelenségek esetén - például heves zivatar, jégeső, viharos szél vagy hófúvás miatt - ad ki. A hőség miatti figyelmeztetés viszont az egész napra várható napi középhőmérséklet eredményén alapul, így a kánikula miatt egy egész napra vonatkozóan "csak" figyelmeztetés lehet érvényben.

Citromsárga, vagyis elsőfokú ha egy megyében a napi középhőmérséklet meghaladja a 25 fokot. Narancssárga, vagyis másodfokú, ha a napi középhőmérséklet tartósan 25 fok felett alakul, esetleg a 27 fokot is meghaladja. Piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetés kritériuma, hogy a napi középhőmérséklet tartósan 27 Celsius-fok felett legyen.

Az ÁNTSZ szintén három figyelmeztetési fokozatot rendelhet el. Az első fok, a figyelmeztető jelzés, amely azt jelzi, hogy egy napig a napi középhőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25 fokot. A második fokozat a riasztás, ha a középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 25 fokot. A riasztás egyúttal azt is jelzi, hogy a magas napi átlaghőmérséklet olyan környezet-egészségügyi kockázatot jelent, amely indokolja az egészségügyi ellátó rendszer, az önkormányzatok figyelmeztetését és a lakosság hőhullám alatti rendszeres tájékoztatását.

A országos tiszti főorvos harmadfokú jelzése a hőségriadó. Ennek feltétele, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint legalább három egymást követő napon a napi középhőmérséklet eléri a 27 fokot. Ez az erről szóló kormányrendelet szerint rendkívüli időjárási helyzetnek számít, és rendkívüli intézkedések elrendelését is indokolja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!