Közélet

2014.07.30. 14:08

Több mint 2000 fiatalt csábítottak a Gombaszögi Nyári Táborba

Novemberben Egerbe jön a kassai Thália Színház. A kassai polgárokat mutatják be, aminek színpadra állításában közösen dolgoztak a Gárdonyi Géza Színházzal.

HEOL

„Nagyot és szépet, emberit s magyart!” Az idei Gombaszögi Nyári Tábor jelmondatául választott Ady idézethez hűen, a felvidéki fiatalok évről-évre kitartóan szervezik a tábort. Pályáznak, felhívásukra, megkeresésükre megmozdul a szlovákiai magyar sajtó, nem kis támogatók adnak segítséget a megvalósításhoz, 20 társszervezet vett részt a programok lebonyolításában, vagy közreműködött a szervezésben.

Más ez a fesztivál, mint a minden hétvégén, úton-útfélen, unalomig ismert: míg a fiatal anyuka - aki maga is előadó - hallgatja az első magyar szlovákiai államfőjelölt választási tapasztalatait, néhány méterre tőle a kézműves asztalnál tanítják a húszéves lányok a tízéves körüli lánykákat színes virágot horgolni hajdísznek, vagy kardigánra. A Krasznahorka büszke vára kezdetű dalt is elénekelték, mégpedig akkor, amikor a táborlakók megölelték a várat. Ez Guinness-rekord kísérlet volt.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Beküldött fotó
[/caption]

Mindenre gondoltak: a várölelést drónra rögzített kamera dokumentálta és adta élőben a jelet a gombaszog.sk oldalra, ahol a fent említett államelnökkel készült beszélgetést is, mint mindegyiket élőben nézhették az Új Szó tábori stúdiójából.

A szlovákiai magyar egyetemisták elérték a kitűzött célt, amiért mindent meg is tettek: a profi szervezés, a kiváló kampány és a tökéletes program több mint 2000 fiatalt csábított a Gombaszögi Nyári Táborba. Hat nap a kultúra, a közélet, a politika, és a felhőtlen szórakozás jegyében, a krasznahorkai vár tövében. A két évvel ezelőtti tűzre a kilométerekről jól látható toronydaru emlékeztet, de ha valakinek ez elkerülné figyelmét, minden, a fesztivál programját népszerűsítő leírás, kiadvány, prospektus, vagy a tábor hivatalos pohara is megjeleníti.

A felújítás kisebb-nagyobb intenzitással zajlik és tart, a befejezését most 2016-ra ígérik.

Előkerültek a közéleti és politikai témák, párbeszéd, vagy kerekasztal formájában, az oktatás, vagy az esélyegyenlőség kérdése, de volt erdélyi és ukrajnai kitekintés is. Minden témának persze külön terep, azaz sátor, csakúgy, mint az olvasásra, vagy az irodalomra.

Az Irodalmi Szemle szerkesztői két napon keresztül tartották ébren az érdeklődést, ami nem csoda, hiszen Hrabal, Weöres, Mikszáth megidézése mellett Pepin magyar alteregóját is keresték, válogattak a szemlékből, és értékelték a novellaíró pályázatra érkezett műveket. A Szalmaszínházban a kassai Thália Színház rendezkedett be, játékkal és felolvasószínházzal. Novemberben Egerbe jönnek, A kassai polgárokat mutatják be, aminek színpadra állításában közösen dolgoztak a Gárdonyi Géza Színházzal.

Egy erdősóhajtásnyira, a Királyréten, a labirintus udvarban a gyermeki, majd a felnőtt lélek kanyargós útjait boncolgatta, világított rá az élet élvezetére és a boldogságra Pál Feri atya, majd Bagdy Emőke.

Innen nem messze a színpad, ahol minden este koncert volt hajnalig, válogatott bandákkal. Jubileumi sorozatában a Tankcsapda sem mulasztotta el a krasznahorkai tábort. A szervezők meglepték a falut, minden postaládában volt egy jegy a rockbanda koncertjére, 1 eurós áron.

A „nemzedéki találkozóhely”, nyolcvan éves múltjával, a jelen sikerével és a jövőbe vetett hitével jelesre vizsgázott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!