Sport

2014.08.01. 09:51

EKFSC: a gerinc már kialakult

A felkészülés legkeményebb időszakát élik a másodosztályú bajnokságra készülő Eszterházy KFSC női kézilabdázói. A vezetőedző szerint örömteli, hogy mindenki vevő az izzasztó munkára.

Sike Károly

– Az elmúlt hetekben sorra jelentették be az új játékosok érkezését. A végére értek?

– Még egy lánnyal bővülhet a keret, aki a belső posztokon lehet a segítségünkre – tájékoztatta a Hírlapot Hegedűs Tibor, a főiskolás gárda nyáron kinevezett régi-új vezetőedzője. – Az együttes gerince összeállt, minden posztra sikerült megfelelő játékost igazolni.

– Hogy halad a munka? Milyenek az eddigi tapasztalatai?

– Két hete kezdtük, a legnagyobb terhelés ezekben a napokban kapják a lányok. A reggeli futóedzést követően egyéni képzés, majd délután a taktikai elemek gyakorlása szerepel a programban. Mindenki nagyon szorgalmasan teszi a dolgát, csak a dicséret hangján szólhatok. Örömteli, hogy vevők a munkára, valamennyiükön látszik a fejlődés igénye. Faragó Fanni vállsérülése miatt csak augusztus végén kezdheti el az edzéseket, s leghamarabb decemberben léphet pályára bajnoki mérkőzésen. A Brazíliában rendezett strandkézilabda-világbajnokságon ezüstérmes Németh Lilla pedig néhány napos pihenőt követően jövő héten csatlakozik a kerethez.

– Eddig László Barbara (Levanger HK - norvég), Juhász Renáta, Faragó Fanni, Takács Alexandra (mind DVSC), Szendrey Sára, Győrffy Alexandra (mindkettő Fehérvár KC), Őri Ildikó (Füzesabonyi SC), Kveták Szilvia (Inárcs-Örkény KC) gyarapítja az újak táborát. Kitől mire számíthatunk?

– László Barbi kvalitásait talán nem kell bemutatni a kézilabdát ismerőknek. Biztos vagyok benne, hogy minden tekintetben vezére lesz a csapatnak. Takács Alexandra balszélső poszton lehet meghatározó. A három beálló, Juhász Renáta, Szendrey Sára és Benedek Réka között nagyon kemény harc alakulhat ki a kezdőcsapatba kerüléséért. Kapusposzton jól kiegészítheti egymást Győrffy Alexandra és Kveták Szilvia, ugyanis míg előbbi nagyobb termetű, addig utóbbi gyorsabb lábtempóval rendelkező hálóőr.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Molnár Nikolették (középen) ezen a héten kapták a legnagyobb terhelést. Napi három edzésen vettek részt a főiskolások, akik ma játszanak is. Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

– Milyen edzőmeccseket terveznek a közeljövőben?

– Pénteken Debrecenbe utazunk, ahol a hajdúságiak juniorjaival tartunk közös gyakorlást. A későbbiekben az Érdi VSE fiataljaival és a Balmazújvárossal is mérkőzünk majd.

– Ha jók az információink, akkor a szeptember közepén induló bajnokág előtt még egy hazai rendezésű tornán is megméretettnek. 

- Valóban, augusztus 23-án, szombaton négy csapat részvételével mini tornát is szervezünk. A meghívottak között eddig a Debreceni VSC és a Nyíradonyi VVTK szerepel, még egy ellenfelet szeretnénk megnyerni a fellépésre.

Kupakokat várnak a szurkolóktól

Felhívással éltek a női kézilabda-csapat tagjai, amelyben arra kérik a szurkolókat, hogy beteg gyermek gyógykezelését támogassák. „Az Eszterházy Károly Főiskola egyik alkalmazottjának kisebbik gyermekét agydaganattal műtötték. Az intézmény alkalmazottjai műanyag kupakokat gyűjtenek, amellyel hozzájárulhatnak a beteg gyógykezeléséhez. Számunkra ez nem nagy dolog, ugyanis ezek a kupakok általában a szemetesben kötnek ki. Ezúttal azonban egy kis emberkének segíthetünk vele, aki élete legnehezebb szakaszában van. Az összegyűjtött adományokat Rutka Péternél adhatják le az Eszterházy-csarnokban minden nap délelőtt és délután” – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!