Sport

2014.08.06. 17:43

A csapategységben emelkedtek ki

Magabiztosan, hatpontos előnnyel végzett a 2013/14-es megyei I. osztályú U19-es labdarúgó-bajnokság élén a Szőlőskert Nagyréde SC csapata. Korábban nagyon régen jegyeztek hasonlót az egyletnél.

Hegoczki F. Zsolt

– A Herczeg „Andró” András fémjelezte csapatban játszottam, amikor nagy küzdelemben elsők lettünk, mielőtt 1965-ben behívtak katonának – emlékezett Pál Ferenc, a nagyrédei sporttörténet első ismert megyei ifjúsági bajnoki aranyérmes csapat szélsője. – Ifi koromban egynek számított a mi sikerünk a sok jó dolog között, de most is örülök, hogy az idei bajnokok csillagok Nagyréde égboltján.

A mátraaljai település napközijében a Szabó Péter, Tuza Gergő, Barkóczi Bence, Erdélyi László, Fodor Máté, Domoszlai Kristóf, Kiss Attila, Kovácsik Szabolcs, Csontos Béla, Budai Dávid, Bötös Balázs, Csuka Richárd, Jurecska Erik, Vas Borosi István, Török Bence, Nagy Dániel, Kiss Milán, Füleki Richárd, Fodor Martin, Paulik Tamás, Rendik Milán, Vozár Gergő, Gál Márkó, Bella Márk, Rozovits Péter és Géczki Richárd alkotta ifjúsági csapatot a gyöngyösi Koháry étterem jóvoltából látták vendégül.

– Büszkék lehetnek azok, akik ennek a csapatnak a tagjai – jelentette ki Jakab Gábor, az MLSZ megyei társadalmi elnöke, miközben átadta a bajnoki serleget és érmeket. – Nagy jövő várhat az együttes tagjaira, reméljük, megállják majd a helyüket magasabb szinten is. Kifejezetten örülök annak, hogy köztük családias a hangulat, és barátságok alakultak ki. Ez csak ott lehetséges, ahol a klubvezetés maximálisan az utánpótlás mellett áll.

Kovács László, a szőlőskerti klub elnöke azt emelte ki, hogy a megye I. osztályú ifjúságiak aranyérme történelmi tettnek számít. Megköszönte az első helyet, a játékosok hozzáállását és egymásért kiállását. „Ajándékként” az utánpótlás teljes egésze élére szakmai igazgatót nevezett ki Nagy Attila személyében, aki az első helyig vezényelte a rédei ifiket.

Feladata az utánpótlás trénerek koordinálása, a csapatok működtetése, a korosztályonkénti létszámok fenntarthatóságának biztosítása és a szakmai kapcsolattartás lesz. Két fejlesztési pályázatot nyert el az egyesület, amelynek eredményeként a center pályán komplett fedett lelátó és mellette grund jellegű műfüves pálya épül csak az utánpótlás részére. Mindezzel is a Bozsik-program körzetközponti címét kívánja elnyerni a klub.

– Nagyon örülök a bajnoki sikernek, ugyanis ez egy többéves munka gyümölcse, ami ebben a szezonban érett meg – hangsúlyozta a korosztályt 2008 óta vezénylő Nagy Attila. – Évről évre jutottunk feljebb a tabellán: harmadik, második, legvégül az első helyre. A gárda gerince egyben maradt, hozzájuk fokozatosan építettük be a tehetséges serdülőket.

- A meghatározó játékosok teljesítménye egyre jobb lett, az utolsó teljes szezonban kiemelkedő produktumok is akadtak. Sikerorientált közösség alakult ki. A korábbi győzelmek újabbakat és újabbakat generáltak. Megyei szinten is jó edzéslátogatottság mutatkozott, de csapategységben emelkedtünk leginkább a többiek fölé.

– Nagyon boldog vagyok, hogy utolsó ifista évemre megvalósult a közös álmunk – fogalmazott Erdélyi László, a csapat Majoros ”Maszek”-díjas kapitánya. – Leginkább a pályán kívüli barátságunk, a közös munka, ám leginkább annak szeretete vezetett a bajnoki győzelemhez.

Házi gólkirályként Domoszlai Kristóf (25 találat) zárt Kovácsik Szabolcs (21) előtt, ám idén jelentős megoszlás mutatkozott a gólszerzők között, mert mindenki ki akarta venni a részét a labdarúgás leglényegesebb részéről. A bajnoki ünneplés együtt járt az ifiben 7, a serdülőknél 34 találatot jegyzett Jurecska Erik búcsúztatásával. A tehetség ugyanis felvételt nyert a Gabura Gyula által irányított TOP Football Labdarúgó Akadémiára, ahová a megyéből eddig rajta kívül Balázs Gergő (GYAK/Energia SC) került be. 

 Ennél jobban nem tudok semminek örülni, mint ennek a bajnokságnak – búcsúzott Jurecska Erik. – Remélem, a következő évben is bajnokok lesznek a fiúk, azonban ezért most már csak szurkolni tudok. Innentől kezdve csak a szép emlékek kísérnek, amelyek erőt adnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!