Közélet

2015.01.09. 18:10

Paxot senki sem tudta eltántorítani a küldetésétől

Eredményes vakvezető-kutyás, közlekedésbiztonsági vizsgát tett Verpeléten Maja és segítőtársa. Dr. Kiss-Orosz Mária vakvezető kutyáját, Rusty-t júliusban mérgezték meg.

Sz. E.

Mint arról korábban cikkeztünk: júliusban megmérgezték a verpeléti Tóthné dr. Kiss-Orosz Mária (Maja) vakvezető kutyáját, Rusty-t, a négy éves golden retrievert. Az elkövetőt sajnos még nem sikerült elfogni, a rendőrség azóta is keresi. Mivel az anyagi kár ugyancsak jelentős volt, nyomravezetői díjat is felajánlottak. Tudniillik, a vakvezető kutyák kiválasztásának, hosszú képzésének, és leendő gazdájukkal közös tanításának költsége több mint két millió forint, amelyet állami támogatás nélkül, magán adományokból kell előteremteni.

Maja tavaly szeptemberben a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától egy új társat kapott maga mellé, Paxot, a labradort. A hónapokig tartó kemény munkájukba került, hogy összeszokjanak új segítőjével. Közlekedésbiztonsági vizsgájukat ezen a héten kedden tették le lakóhelyükön, Verpeléten.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Maja a sikeres vizsga után pózol Paxszal FOTÓ: MEDIAWORKS
[/caption]

A kisváros adottságai külön és egyben többször extrém kihívás elé állították a vizsgázó párost, de Pax, nevéhez híven békésen, nyugodtan teljesítette feladatát – áll a kutyaiskola közleményében. A fővárosból érkező vizsgabiztosoknak nagyon tetszett, hogy azon az útszakaszon, ahol nem volt járda, s az úttesten kellett haladniuk, a labrador mennyire ügyesen vezette gazdáját a hepehupák és jeges pocsolyák alkotta „akadálypályán”, mindeközben folyamatosan ügyelt a forgalomra is.

A vizsgaútvonal része volt a posta, valamint a buszpályaudvar meglátogatása is, ahol újabb kihívásokkal kellett szembenézniük: egy csivava szerette volna magára felhívni a sárga labrador kan figyelmét, de ez nem sikerült neki.

Pax a vizsga során még számos helyzetben bizonyította, hogy méltó utódja lesz Rustynak. Ismerve Maja mozgalmas életét, amihez nélkülözhetetlen segítőtárs egy vakvezető kutya, az ebnek nemcsak a kisvárosi kihívásokkal kell majd megbirkóznia, hanem a budapesti közlekedéssel is, de a közös gyakorlatozások során bizonyította, hogy a nagyvárosban is helytáll.

– Kicsit izgultam a vizsga előtt, de ez természetes. Mostanra már maximálisan megbízom Paxban, nagyon kedves kutya, és eleget tett a követelményeknek is. A vizsgabiztosok azt mondták: „látszik, hogy nagyon vigyáz rád”, és ezt érzem is. Ez a vizsga azt jelenti, hogy ezentúl már közlekedhetünk egyedül: Eger, Verpelét és Miskolc útvonalai már nagyon jól mennek – idézte fel lapunknak Maja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!