Közélet

2015.12.19. 18:37

Kilenc halászlé és tizenhét pálinka versenyzett

Kilencedik alkalommal búcsúztatták az évet halászlé főző versennyel és pálinkamustrával Besenyőtelken szombaton.

G. R.

Kilenc csapat nevezett az idén a halászlé főző veresenyre Besenyőtelken, s hagyományos tiszai mellett bajai halászlé is főtt az egyik kondérban, mondta el a heol.hu-nak Dósa Tibor Magyarország Királyi Főszakácsa, aki ötletgazdaként a kezdetektől zsűrizi a verenyt.

Megtudtuk tőle, hogy az idén valamennyi bográcsban igen kitünő hallé készült, nehéz volt a zsűri dolga. A harmadik helyen egy Bajáról érkező csapat, az Axiál végzett. Ők városuk halászlevét készítették el Besenyőtelken. [caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: Kolláth József
[/caption]

A  második helyen a helybéli,  Dögösék nevű csapat végzett picit elmaradva az idei nyertestől, a Pacsirták  csapatától. A besenyőtelki menyecskék csapata, évek óta valamennyi helyi főzőversenyen ott van a dobogósok között, ám az idén végre nyertek. Övék volt a legfinomabb, legszebb színű és állagú halászlé.

Különdíjból egy talált gazdára. A tavalyi győztes, a Barátok csapata vihette haza Dósa Tibor birspálinkáját.

A pálinkamustrán az idén tizenhét ágyas, szilva, bodza, vadkörte, vagy éppen birspálinka versenyzett. Kolláth József elnökletével a négytagú zsűri ezek közül Halkó Sándor csipkepálinkáját ítélte a legjobbnak, a második az Axiál bodza-, a harmadik pedig Dósa Tibor birspálinkája lett. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!