Közélet

2016.02.04. 16:37

Ötször több beteg egy hét alatt

Szerdán több megyénkbeli oktatási intézményből jelezték, hogy az elmúlt napokban alaposan megcsappant a diákok létszáma az iskolákban. Főként az alsósok körében tombol az influenza.

Barta Katalin

– Az elmúlt napokban több egri általános iskola alsótagozatos osztályában már csupán 5-6 gyerek jelent meg. Az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Iskoláiban is ez a helyzet. Az alsótagozatokban szinte minden osztályban tíz alá csökkent a tanulói létszám, épp ezért a gyerekek átmenetileg összevont csoportokban tanulnak – erősítette meg lapunk információit Sándor József, igazgató.

Elmondása szerint a felsőtagozatos diákok egyelőre állóképesebbnek bizonyulnak. Ott is több a hiányzás, azonban nem olyan tömeges, mint a kicsiknél. Azt is tapasztalják, hogy általában gyors lefolyású, influenza-szerű betegséget jelentenek a szülők, tehát 3-4 nap után meggyógyulnak és visszaülhetnek az iskolapadba. Mivel napról napra változik a helyzet, egyelőre nem merült fel az iskola bezárásának gondolata.

Sirokban az Országh Kristóf Általános Iskolában tegnap az alsó tagozatokban már egyetlen gyermek sem jelent meg az iskolában, mindannyian megbetegedtek. A község háziorvosa dr. Kristofori György érdeklődésünkre elmondta, hogy a kedd délutáni rendelésen délután 1-től öt óráig csak kicsi gyermekek jelentek meg, magas lázzal, az influenzára jellemző tünetekkel. Itt ezen a napon este nyolcig fogadták a betegeket, s tegnap délelőtt újra tele volt a váró. Kristofori doktor szerint egyértelműen megállapítható, hogy kitört a járvány. Itt szerencsére elég jó az átoltottság, ezért a felnőttek és az idősek körében viszonylag kevés a megbetegedés.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Az orvosok azt javasolják, hogy a beteg maradjon a lázas állapot megszűnését, illetve a lázcsillapítók szedését követő 24 óra elteltéig Fotó: Huszár Márk
[/caption]

Pétervásárán a Tamási Áron Általános Iskolában is egyre többen jelentenek beteget. Végh István igazgató azt mondja, hogy itt is a 6-10 éveseket támadta meg az elmúlt napokban a vírus, az idősebb tanulóknál viszonylag kevés a hiányzás.

Kerecsenden a kedd délutáni, estig elhúzódó rendelésen több, mint 200 beteg fordult meg a háziorvosnál. Dr. Lukács Béla háziorvos tájékoztatása szerint itt is magas lázzal, köhögéssel, felső légúti panaszokkal jelentkeznek a bágyadt betegek, főként óvodások és kisiskolások.

Az influenza tünetei: hirtelen kezdődő lázzal indul, torokfájás, nátha, izom- és ízületi fájdalom, de hányás és hasmenés is felléphet. A felnőttek az 1–4 napos lappangási idő után a tünetektől számított 5 napig fertőzőképesek, míg a gyerekek 7 napig. A háziorvosok azt tanácsolják, hogy a megbetegedett gyermek vagy dolgozó maradjon otthon a lázas állapot megszűnését, illetve a lázcsillapítók szedését követő 24 óra elteltéig.

Az Influenza Figyelőszolgálat Heves megyében tavaly szeptember 28-tól rögzít adatokat. A figyelésben résztvevő praxisok jelentésén alapuló becslés szerint  január 25. és  január 31. között megyénkben 450 fő – vagyis az előző héten regisztráltak körülbelül ötszöröse – fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Megbetegedéseket megyénk mindhárom Járási Hivatalához jelentettek. A legtöbben az Egri Járási Hivatal illetékességi területén fordultak orvoshoz.

A 14 éven aluliak közé tartozott a betegek közel 50 százaléka, melyen belül a legérintettebbek a 10-14 évesek, a 3-5, valamint a 6-9 évesek.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 4. héten nem érkezett jelentés. Az elmúlt héten az Influenza Figyelőszolgálat háziorvosai virológiai vizsgálatra 4 betegtől küldtek be mintát az Országos Epidemiológia Központ Légúti Vírus Osztályára: 3 mintából influenza B vírust mutattak ki, 1 minta negatívnak bizonyult. Heves megyében a 4. héten még alacsony volt az influenza aktivitás. A 100 000 lakosra jutó orvoshoz forduló betegek száma (144 fő) az úgynevezett járvány-küszöb érték alatt maradt.

A háziorvosok húsz százaléka jelent

A Figyelőszolgálat klinikai adatgyűjtésére a megye területén működő háziorvosok 20 százalékát kérték fel. Ez azt jelenti, hogy 2015. év 40. hetétől 2016. év 20. hetéig tartó szezonban 40 praxishoz tartozó lakosok megbetegedési adatai alapján követhető nyomon az influenzaszerű megbetegedések alakulása Heves megyében. A kijelölt praxisok között 13 felnőtt háziorvosi, 16 vegyes, valamint 11 gyermekorvosi körzet van. Virológiai adatgyűjtésre a figyelőszolgálatra kijelölt háziorvosok közül megyénkben 3 sentinel orvost kértek fel: egy felnőtt háziorvost Egerből, egy gyermekorvost Gyöngyösről, valamint egy vegyes körzetet működtető családorvost Hort községből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!