Közélet

2016.02.10. 18:24

Beszédes lapok: történetet mesélnek

A képeslap napjainkban kultúrtörténeti tényező, ám régen fontos kommunikációs eszköz volt, amellyel rövid üzeneteket közöltek azok, akik távol voltak szeretteiktől

V. M.

– Manapság egyre kevesebben küldenek képeslapot, mivel az SMS, az e-mail és a Skype átvették a szerepét. Harminc-negyven évvel ezelőtt még nagy divatja volt a képes levelezőlapoknak, jól kifejezik az adott korszak jellegzetességeit – ekképpen kezdte előadását dr. Petercsák Tivadar nyugalmazott vármúzeum-igazgató a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban tartott Múltunk képeslapokon című program első részén.

A szakember bemutatta a képeslapok történetét, típusait, tematikáját, érdekességeit, magyarországi megjelenését, s a technikákat, hogy miként készültek. A néprajzkutató elmondta, hogy a képeslap napjainkban kultúrtörténeti tényező, ám régen fontos kommunikációs eszköz volt, amellyel rövid üzeneteket közöltek azok, akik távol voltak szeretteiktől.

A szerencsi Zempléni Múzeum – amelynek dr. Petercsák Tivadar egykor a vezetője volt – egymillió üdvözlőlapból álló gyűjteménye szolgált az előadása alapjául. A komoly összeállítás magyar képeslapokat foglal magában, ezek közül válogatott a néprajzkutató. A vendégek egyebek között fiumei, balatoni, gölnicbányai, szerencsi és káli képeslapot, valamint az egri Baross Nyomda lapjait is láthatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!