Közélet

2016.03.23. 16:21

Helyszíni bejárás után magasítanak

Portálunkat nemrégiben kereste meg egy tarnazsadányi asszony, hogy egy elbontott kishíd miatt a kertjében áll meg a belvíz, emiatt valószínűleg idén már nem tudja művelni a földjét.

SZ. E.

Cikkünk nyomán helyszíni bejáráson vett részt Dobi István, a falu polgármestere, két – az ügyben érintett – helyi lakó és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának egyik vezetője.

Marczin Bence, a társaság kommunikációs osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy a bejáráson résztvevők egyhangúlag megállapították: az – árok vízelvezetését korábban akadályozó – elbontott áteresznek nincs funkciója, valamint a jelenlévők egyikének érdekét sem sértette annak elbontása, ezért visszaépítése nem indokolt. Azonban vállalják, hogy – a belvíz levonulása után – a szóban forgó útszakasz mindkét oldalán lévő nyílt vízelvezető árok profilrendezési munkáit elvégzik, illetve kitakarítják a 21-es kilométerszelvényben lévő kishidat. A profilrendezésből kitermelt földből – a panaszos kérésére – a közúti árok külső szélén az árok rézsűjét magasítják, hogy a későbbiekben megakadályozható legyen a víz árokból való visszaszivárgása az érintett földterületekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!