Közélet

2016.05.17. 08:00

Több vendég jött a szállodákba

A húsvét, illetve a március 15-i hosszú hétvége is nagy szerepet játszott abban, hogy jó forgalmat bonyolítottak márciusban a megye szállodái, panziói.

T. B.

Heves megyében az első tavaszi hónapban 41 ezer vendég 92 ezer éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, előbbi majdnem nyolc, utóbbi 16 százalékos emelkedés 2015. márciusához viszonyítva. Az emelkedés üteme kissé elmarad az országos ütemtől, igaz, a korábbi hónapokban felülmúlta azt. Kis mértékben javult a szoba-, illetve a férőhelykapacitás-kihasználtság is.

A külföldiek továbbra is Egert és Egerszalókot keresték leginkább, márciusban a 8,8 ezer megyei vendégéjszakából hétezer jutott a két fürdőtelepülésre, s 800 Gyöngyösre. Eger és Egerszalók nemcsak a külföldiek körében lett népszerűbb, egyébként is javított a harmadik hónapban, Eger több mint négyezer, Egerszalók két és fél ezer vendégéjszakával. A Mátrában Mátraszentimre a tavalyinál kissé gyengébb hónapot zárt, Gyöngyös ugyan javított, de a tavalyi március ott kevéssé volt sikeres. Kiugró hónapot zárt viszont Parád és Szilvásvárad.

Az idei első három hónapban egyébként 249 ezer vendégéjszakáról számoltak be a hotelek, 23 ezerrel, azaz majdnem tizedével többről, mint az előző év hasonló időszakában. Az országos adatok szerint a szálláshelyek 11 százalékkal több, összesen 4 millió 340 ezer vendégéjszakát regisztráltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!