Sport

2016.06.05. 09:30

A világ csakis együtt kerek

Közvéleményformáló napot tartott az ÉFOÉSZ szombaton Egerben.

V. M.

„Add a kezed, mert együtt kerek a világ!” címmel rendezte meg az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) Heves Megyei Közhasznú Egyesülete közvélemény-formáló napját, s Kulturális Seregszemléjét szombaton a Márai Látogatóközpontban.

Az ország különböző pontjairól érkeztek sérült és ép emberek, akik műsorszámokkal készültek a közönségnek. Verseket adtak elő, valamint nép- és társastánc-bemutatóval kedveskedtek a látogatóknak. Kézműves foglalkozásokat, népi ügyességi játékokat, segítőkutyás bemutatót is tartottak, de az eseményen László Attila, a 2011-es Csillag Születik győztese is fellépett.

– Csaknem 25 esztendeje tartjuk meg a Kulturális Seregszemlét. Korábban a Bartakovics Béla Közösségi Házban rendeztük meg, később átkerült a Dobó térre, idén pedig harmadik éve már, hogy a Szépasszony-völgyben található központ szabadtéri színpadán rendezzük évek óta kibővített formában, számos érdekes programmal fűszerezve – tudatta lapunkkal Radics Istvánné elnök. – A programjaink lényege, hogy a sérültek megmutathassák a tehetségüket, valamint, hogy az emberek jobban elfogadják őket – fogalmazott.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: Berán Dániel
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!