Közélet

2016.06.27. 19:15

Barátok közt némák a fegyverek

Európában is egyedülálló hármas partnerkapcsolat évfordulóját ünnepelték a német, francia és magyar tartalékos katonák.

Szilvás István

Kurt Berger elsőosztályú főtörzsőrmesternek annak idején volt egy nagy álma. A Német Haderő Tartalékos Katonáinak Szövetsége Unterfranken Megyei Szervezete akkor már 21 évre visszanyúló kapcsolatot ápolt a franciaországi Alsó-Normandiában tevékenykedő tartalékosokkal. Amikor együttműködésük két évtizedes jubileumát ünnepelték, az unterfrankeniek elnöke arra gondolt, hogy ki kellene bővíteni a baráti kört a magyar bajtársakkal, akikkel ekkor már hat éve találkoztak rendszeresen.
– Ahol barátság van, ott hallgatnak a fegyverek. Számunkra fontos az egységes és békés Európa, ennek megőrzéséért e hármas összefogással és kiállással tudunk tenni – fogalmazott Kurt Berger, amikor öt éve Würzburgban aláírták a három tartalékos szervezet közötti partnerségi szerződést.

A német, francia és Heves megyei tartalékosok képviselői most Egerben találkoztak. A várban tartott ünnepi állománygyűlésen idézték fel ennek az Európában egyedülálló partnerkapcsolatnak a történetét. Köszöntőjében a házigazda MATASZ Heves Megyei Szervezetének elnöke arról szólt, hogy közös programjaik során sokat tettek az európai integrációért, egymás országainak megismeréséért, az emberi kapcsolatok bővítéséért.

– Ezek a találkozások egyszerre voltak katonai, történelmi, kulturális és kulináris jellegűek, német partnereink esetében az évente két-háromszor hozott adományok révén pedig humanitáriusak – mondta Munkácsi Sándor tartalékos ezredes. Ő és Kurt Berger korábban egy, a bajorországi Beer Hütében rendezett szemináriumon találkozott először, s néhány pohárka jófajta pálinka elfogyasztása közben vetődött fel a német és a magyar partnerkapcsolat gondolata.

– Nekünk már volt egy régi kapcsolatunk a francia tartalékosokkal. Normandia ezer kilométerre van tőlünk, Heves megye szintén, csak másik irányban. Bajtársaink féltek is kicsit, hogy ez a jókora távolság gondot okoz, de a kölcsönös látogatások eloszlatták ezt a fenntartást. Aztán az Unterfrankenben és Normandiában megtartott első rendezvények összehozták a magyar és a francia tartalékosokat is. Ez azt jelzi, hogy több mint kétezer kilométer sem lehet akadály, ha igazi bajtársak találkozni akarnak egymással – fogalmazott Kurt Berger.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A német partnerszervezet emlékszalagját Otto Jahrsdörfer tartalékos főtörzsőrmester kötötte fel a zászlórúdra Fotó: Szilvás István
[/caption]

E gondolathoz csatlakozott az alsó-normandiai tartalékos szervezet elnöke. Jean-Louis Delahaye törzsőrmester, aki köszönetet mondott azért, hogy a partnerkapcsolat végén felfedezhették ezt a hazájában nem eléggé ismert országot, s ezt a történelmi várost. Beszédét azzal zárta, hogy az utóbbi hónapokban Európában és a határokon zajló drámai események valamennyiüket arra emlékeztetnek: tartalékosnak lenni annyit jelent, hogy egyszerű emberből hazájukat szolgáló katonákká válnak, s ez a legszebb kötelesség.

A díszünnepség további részében katonai tiszteletadás közepette hozták be azt a zászlót, amelyet az adományozó HRT Spedition Kft. nevében Légrádi Zoltán ügyvezető igazgató és Cserniczky Zsolt nyújtott át Munkácsi Sándornak, a MATASZ megyei elnökének. Ezt követően a külföldi tartalékos, illetve a honi támogató szervezetek képviselői emlékszalagot kötöttek a lobogó rúdjára, majd elismerő oklevéllel jutalmazták a kapcsolattartásban kiemelkedő munkát végzőket.

– Példaértékű és a többi megyei szervezetünk számára követendő az a partnerkapcsolat, ami az évek során kialakult a három ország tartalékosai között. Ez az együttműködés kiállás a békés egymás mellett élés eszméjéért. Elmélyült katonabarátságuk biztosítéka annak, hogy a jövőben nem fordítják egymás felé a fegyverüket – fogalmazott beszédében Széles Ernő nyugalmazott dandártábornok, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke.


Újabb adományt hoztak a német tartalékosok

Az Unterfranken megyei tartalékosok ezúttal sem érkeztek üres kézzel, miután kiterjedt kapcsolataik révén értékes adományt gyűjtöttek az általuk már korábban is támogatott itteni intézményeknek és szervezeteknek. A velük érkezett kamion egyebek között hatvan doboz egészségügyi felszerelést, számos motorikusan állítható kórházi ágyat, matracot, kerekesszéket, fürdőkádat, továbbá gyermek-, női- és férfiruházatot, kerékpárokat, játékokat hozott.  A helyi középiskoláknak értékes könyveket, a szakképzést segítendő pedig egy komplett fodrászati berendezést és kelléket ajánlottak fel. A szállítmány elosztásával a MATASZ megyei szervezetét bízták meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!