Közélet

2016.06.28. 20:06

Az egyetemmé válás küszöbén a főiskola

Az egyetemmé válási ünnepségsorozat részleteiről tartottak sajtótájékoztatót az egri főiskolán kedden. Arra is fény derült, hogy elfogadta a meghívást az ünnepségre Esterházy Antal herceg is.

J. H.

Előre a hit, visszafelé az értelem vezet minket. Ezzel a sokunk számára megfontolandó gondolattal kezdte az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) – ilyen formában és ezen a néven utolsó – sajtótájékoztatóját kedden délelőtt a Líceum épületében a felsőoktatási intézmény rektora. Dr. Liptai Kálmán az ismertetőjét ezután a köszönet szavaival folytatta: kiemelve mindenkit, aki a több mint kétszáz esztendő alatt egészen a jelen korig, s napjainkig segítették, hogy a megyeszékhely főiskolája egyetemmé válhasson.

Háláját fejezte ki többek között a miniszterelnöknek, Orbán Viktornak és az oktatásért felelős államtitkárnak, Palkovics Lászlónak csakúgy, ahogyan minden kollégájának, a tanítványoknak és azoknak az egri embereknek, akik szintén hittek az álomban és hozzá is tettek annak megvalósulásához.

A keddi tájékoztatón dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektorhelyettes ismertette a sajtó képviselői előtt a július 7-8-ai egyetemmé válási ünnepség változatos programjait. E szerint az egyetemen július 1-jén, pénteken új szenátus alakul. Eszterházy Károly püspök tiszteletére koszorúznak is ezen a napon és megkondulnak majd a Bazilika harangjai.

A július 7-ei ünnepségen, amelyen Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a vezetője és Palkovics László is jelen lesz, egyebek között átvehetik, a négy város – Eger, Gyöngyös, Sárospatak, Jászberény – polgármestereinek részvételével az egyetemvárosi okleveleket is.[caption id="" align="alignleft" width="650"] A tábla már felkerült: Eszterházy Károly Egyetem Fotó: Líceumi Paletta
[/caption]

Felszólalt a keddi sajtótájékoztatón dr. Ollé János rektorhelyettes is, aki elmondta: július 1-je valójában olyan, mint egy mérföldkő. Még fontosabb lesz az, hogy hány professzor dolgozik majd az intézményben és mennyien válnak itt professzorokká. Mindehhez jó alapot szolgáltatnak a már működő tudásközpontok, a külföldi tanulmányutak. Dr. Ollé János azt is elárulta, hogy várhatóan ősszel egy tudományos kötetet adnak ki a hamarosan véget érő „Egyetem: eszme és valóság” konferenciasorozat előadásaiból.

A tájékoztatón az ünnepi rendezvénysorozat szervezői is felszólaltak: dr. Gábos Judit, tanszékvezető egyetemi tanár az Álomból Egyetem zeneművészeti bemutatóiról beszélt. Dr. Erőss István tanszékvezető egyetemi docens a média-design és képzőművészeti hallgatók ünnepség alatt a Kepes Intézetben megtekinthető kiállítását emelte ki. A Szándék című – külön az egyetemmé válás alkalmából készített – bemutató részleteit körvonalazta Tatár Gabriella, a Pinceszínház elnöke, színművésznő, a darab a július 7-ei ünnepség zárásaként látható majd.

A sajtótájékoztatón arra is fény derült, hogy elfogadta a meghívást az ünnepségre Esterházy Antal herceg is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!