Kék hírek, bulvár

2016.07.20. 12:20

Fehérnemű modell is az egri udvarhölgy

A gyönyörű fiatal lányt a verseny utáni délelőttön hívtuk fel, hogy gratuláljunk és feltegyük azokat a kérdéseket, amelyek olvasóinkat a leginkább érdeklik.

B. K.

Ragyogó sikert ért el az idei Magyarország Szépe versenyen az egri kötődésű, 22 esztendős Oczella Eszter, akit a 22 éves királynő első udvarhölgyének választottak vasárnap este.


– Milyen tanulmányokat folytatsz jelenleg?

– Az érettségi után Budapesten a Gazdasági Egyetemen kezdtem a felsőfokú tanulmányaimat, jelenleg pedig az egri Eszterházy Egyetem végzős, levelezős hallgatója vagyok turizmus-vendéglátó szakon. Miután a modell-szakmában egyre több felkérést kaptam, ezért a fővárosba költöztem és a munkát igyekszem összeegyeztetni a tanulással.


– Mióta foglalkozol modellkedéssel, mik voltak az eddigi legemlékezetesebb eredményeid ezen a területen?

– Hat éve modellkedem, így van tapasztalatom a fotózásban, a kifutómunkában, a hostess szerepkörben egyaránt. A legnagyobb eredményeim közé sorolom, hogy negyedik éve én vagyok a Triumph hazai modellje, de dolgozom több nagyobb nemzetközi cég megbízásából is, s rendszeresen kapok felkéréseket. Két éve Floridában vettem részt egy szépségversenyen Magyarország delegáltjaként. Ott az ötödik helyen végeztem.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: MTI
[/caption]

– Sok olvasónk szerint Te voltál a legszebb lány a mezőnyben? Csalódásként ért a második helyezés?

– Az az igazság, hogy amikor bekerültem a húsz legszebb lány közé, úgy éreztem, arra is esélyem nyílik, hogy az első három helyezett közé kerüljek. Mivel nagyon erős volt a mezőny, tehát felkészült, több nyelven beszélő, intelligens, okos lányokkal versenyeztem, a második helyet nagyon szép eredménynek tartom, számomra felér az első helyezéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!