Közélet

2016.08.25. 17:14

Csoportos gyógytorna a szabadban

A Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesülete (HVKME) a nagy érdeklődésre való tekintettel ebben az évben is megszervezi Apcon a Mozgáskorlátozottak Sport és Egészségnapját.

I. A.

A rendezvény célja, hogy a mozgáskorlátozott, fogyatékossággal élő emberek megismerjék és kipróbálják azokat a sportolási lehetőségeket, amelyeket ők is űzhetnek. A szervezők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy rehabilitáció során kiemelten fontos a megfelelő mozgásforma kiválasztása. A sport- és egészségnapot augusztus 27-én tartják meg Apcon a Lőtéren. A program 9 órakor megnyitóval, köszöntővel kezdődik, majd rövid előadásokkal, kulturális műsorral, sportversenyekkel, közös ebéddel folytatódik. A közösségi élményt adó napon rövid túrán és erdei sétán, sakkversenyen, csoportos szabadtéri gyógytornán vehetnek részt az érdeklődők.

Az egészségnapot parasport – íjászat bemutató, kosárfonás, vérnyomás- és vércukormérés, valamint handbike bemutató színesíti. Az egyesület gondoskodik az utazás megszervezéséről is, Hatvanból és környékéről bérelt autóbuszokkal szállítják a helyszínre a mozgáskorlátozottakat és kísérőiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!