Közélet

2016.10.03. 20:02

Négylábú angyal: a kutya, aki segít és a lelket is gyógyítja

Ági néhány éve olyan társat kapott maga mellé, aki nemcsak a külső világban van segítségére, hanem a lelki gyógyulásban is előrelendíti. Bende, Heves megye első személyi segítőkutyája.

Juhász Henrietta

Fotó: Daniel Beran

Az Érsekkertbe beszéltem meg találkozót Ágival, Évivel, velük tartottak a kutyusok: Bende, Sonja, Zoya és Bodza is. Az összejövetelre Császárné Gyulai Ágnes elektromos mopedjével érkezett, hiszen ő csak így tud közlekedni a városban. Genetikai betegség miatt 38 éves kora után előjöttek nála izomgyengeségi problémák, melyek a kezét és a lábát is érintik. A teljes gyógyulásra már nincs remény, tornával és úszással, reumakezelésekkel szinten tartható állapota. Néhány éve azonban olyan társat kapott maga mellé, aki, ahogy ő fogalmazott, nemcsak a külső világban segíti, hanem a lelkét is gyógyítja: Bende, a segítőkutya.

– Egerben lakunk többlakásos társasházban, szerencsére van egy kis udvarunk, ahol Bende tud játszani és szaladgálni és persze őrzi a házat. Ha jön valaki, azonnal jelez nekünk – mesélte Ági. Bende 2012 augusztusában tette le a temperamentumvizsgáját Kapaló Évivel, a kiképzőjével, a közlekedési biztonsági vizsgáját pedig már a gazdájával, Ágival.

– Különböző szituációkban kellett neki teljesíteni, a mosdó előtt várakoznia, amíg meg nem érkeztem, a bizottság azt figyelte, hogy a kutya helyben marad-e. Többtagú vizsgabizottság ellenőrizte, hogyan viselkedik, de szerencsére nagyon ügyes volt, egyedül az autóba való beugrás okozott neki gondot – osztotta meg velünk a kutyáról Ági. Elárulta, hogy jó kapcsolatuk volt az egyesülettel, ahol Évi dolgozott, Évi pedig arra gondolt, hogy Ági nagy hasznát venné egy kutyának.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Bende nagy segítség Ági számára: felveszi a tárgyakat, kinyitja az ajtót és szeretetével, játékosságával boldogabbá teszi a napokat Fotó: Berán Dániel
[/caption]

Kérdésemre, hogy miben tudja segíteni őt Bende, elárulta, a legnagyobb segítség, hogy Bende felveszi a tárgyakat a földről, kinyitja az ajtót, Évi pedig még arra is megtanította, hogy fel tudja kapcsolni a villanyt – ebben is nagyon ügyes, de Ági nevetve hozzátette, hogy ezt nem gyakoroltatja vele, mert félti a tapétát.

– Bende lelkileg nagyon nagy támasz. Sokáig ketten éltünk a lányommal. Bende egy szeretetcsomag. Minimum egy órát vele vagyok kint a jó levegőn és nem a számítógép előtt ücsörögve töltöm az időt – emelte ki Ági, aki otthon önállóan tud közlekedni, de utcán csak az elektromos mopeddel, ami mellett sétál Bende. Kíváncsi Ági szerint hogyan fogadják kettősüket a járókelők.

– Pozitív és negatív élményünk is van, de az előbbi gyakoribb. Volt olyan néni, aki a Kisasszony temetőben kioktatott, hogy a kutyát nem szabad bevinni. Hiába mondtam, hogy ő segítőkutya. De azt kell mondanom nagyon aranyosak az emberek.

Kapaló Évit, kiszakítva kutyusai társaságából, Bendéről faggattam, akit 2012-ben nyolchetes korában felajánlás keretében kapott az akkori szervezet, hogy segítőkutyát képezzenek belőle. Évi lett az ő nevelőszülője és kiképzője.

– Az egyéb segítőkutyák képzése – Bende személyi segítőkutya – úgy kezdődik, hogy nevelőszülőhöz kerülnek. Ez idő alatt is törekedtünk arra, hogy hozzászoktassuk leendő gazdájához, így sokat találkoztak Ágival. Volt, hogy napokat, hétvégéket töltött nála, hogy tisztában legyen azzal, kihez fog tartozni. A képzése alatt a vezényszavakat tőlem kapta és csak én irányíthattam – mondta el Évi. Ezt követte az összeszoktatási időszak, amikor Évi már nem kérhetett Bendétől semmit, már Ági dolgozott és gyakorolt vele. Kapaló Évi elmesélte azt is, hogyan zajlott Bende kétlépcsős vizsgája. A temperamentumvizsgálaton azt mérték fel, hogy a kutya alkalmas-e a feladatra, stabil-e az idegrendszere. Fontos az egészségügyi vizsgálat is, náluk nagyon fontos az is, hogy diszpláziamentesek legyenek.

– Ez csípőízületi betegség. Nélkülözhetetlen, hogy erre szűrjék őket – világosított fel Évi. Bendével egy év alatt készültek fel a vizsgákra. A segítőkutya be kell, hogy töltse a vizsga idejéig az egyéves kort. A közlekedési vizsga lényege, hogy olyan helyzeteket teremtsen, melyek a hétköznapi életben is jelen vannak: például étterem előtt helyben maradni a zajok, idegen emberek és ingerek ellenére.

– A terápiás kutyákkal ellentétben a segítőkutyákat nem illik simogatni. Egy vizsgaszituációban ezt is nézik, fontos, hogy főleg csak a gazdájának fogadjon szót – tudtam meg. Tudatlanságom miatt én is megsimogattam Bendét... Bende képzéséről blog is készült, Heves megyében ő az első személyi segítőkutya. ">Kisfilmek és fotók is készültek képzéséről.

Bende megkapta, ami jár neki

Bende blogjának köszönhetően rátalált a Julius K-9, akik kutya kiegészítőket gyártanak. Szerették volna támogatni a segítőkutyák képzését. Bende és Évi kutyusai is kaptak pórázokat és hámokat. – Nagyon fontos a segítőkutyáknál a megkülönböztető jelzés. Erre szolgálnak azok a speciális hámok, amiket kaptak a K9-től. Jól láthatóak, feltűnőek, vannak rajtuk fülek, melyekbe bele lehet kapaszkodni. Áginak is hasznos, mert a mopedben ülve könnyebben meg tudja így Bendét fogni – közölte Kapaló Évi. Persze játékokat is kaptak a kutyusok, mert imádnak mókázni is. Gazdáikat pulóverekkel lepte meg a cég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!