Kék hírek, bulvár

2016.10.05. 09:54

Újabb vádemelés a fiktív munkaerő kölcsönzés ügyében

A most megvádolt 16 személy szintén a 2009-2013 közti időszakban működtette a bűnszervezetet, illetve vette igénybe annak „szolgáltatásait”.

HEOL

A fiktív munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó, és ezzel a központi költségvetésnek milliárdos vagyoni hátrányt okozó, a közelmúltban ekként elhíresült bűnszervezettel szemben újabb vádiratot nyújtott be a Heves Megyei Főügyészség, melyet az indokolt, hogy időközben további visszaélésekre derült fény, illetve több, eddig ismeretlen helyen tartózkodó elkövető is elfogásra került – tájékoztatta a HEOL-t Dr. Szalóki Zoltán főügyész.

Mint ismeretes, a Heves Megyei Főügyészség – a sok tekintetben a hazai kriminalisztika történetében is kivételes volumenűnek számító bűnügyben - tavaly októberben emelt vádat azzal a 132 személlyel – köztük az egész országra kiterjedő fiktív munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó bűnszervezet tagjaival, és az adó- és járulékelkerülésre irányuló szolgáltatásaikat igénybe vevő vállalkozások képviselőivel – szemben, akik összességében 5 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak az államnak. A mintegy 800 oldalas vádirat 151 tényállást tartalmazott, melyek kapcsán a főügyészség a költségvetési csalás mellett azzal összefüggő további bűncselekményeket – így pénzmosást, bűnszervezetben részvételt, köz- és magánokirat-hamisítást – is a vád tárgyává tett.

A most megvádolt 16 személy szintén a 2009-2013 közti időszakban működtette a bűnszervezetet, illetve vette igénybe annak „szolgáltatásait”. Közülük 10 fő már az alapügyben is vádlottként szerepelt, esetükben az utólagos vádemelést az a körülmény indokolta, hogy újabb cég kapcsán merült fel az érintettségük. A további 6 – köztük négy ukrán állampolgárságú – elkövető korábban ismeretlen helyen tartózkodott, időközben azonban a nyomozó hatóság elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki őket, így velük szemben is sor kerülhetett a vádemelésre. A most feltárt esetek kapcsán a vádlottak összességében több mint 60 millió Ft kárt okoztak a központi költségvetésnek.

A Heves Megyei Főügyészség a vádlottakkal szemben – az elkövetésben játszott szerepükhöz mérten – végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabására, míg egyesek esetében próbára bocsátásukra és vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!