Sport

2016.10.26. 07:45

Domoszlói "elfogyás", balatoni piros nap

A Mezőtárkány egy félidőt játszott a domoszlóiaknál, hét kiállítás a megyei III-ban.

heol.hu

Összefejelés után elsőre súlyosnak tűnő sérülés, majd két kiállítás után mindössze egy félidőt játszottak a csapatok a Domoszló–Mezőtárkány mérkőzésen a megyei III. osztályban.

A hazaiak nagyon nem voltak elégedettek Berecz Patrik játékvezető ténykedésével, aki nem volt könnyű helyzetben, lévén, hogy egyedül működött hivatalos személyként. A találkozón 45 (49) perc után 3–1-re vezettek a tárkányiak, ám azt követően azért nem folytatódott a találkozó, mert a vendéglátók létszáma hét fő alá csökkent. Parázs  hangulatú meccs volt Balatonban is, ahol hatgólos találkozón három esetben villant a piros lap.

A megyei III. osztály 9. fordulójának mérkőzésein:
Váraszó–Novaj
4–0 (2–0)
Gól: Para (10., 47.), Jósvai (28.), Vincze (75.)
Balaton–Andornaktálya II 3–3 (2–0)
Gól: Nógrádi (25.), Váradi M. (32.), Kormos (85.), ill. Barta A. (48.), Kollár (76.), Ivády R. (81.).
Kiállítva: Barta A. (Andornaktálya II, 31.), Csákvári D. (Balaton, 67.), Hrivnyák (Balaton, 70.)

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Paulenka Richárdéknak (sárgában) sérült-ápolásból is kijutott Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

Vécs–Mikófalva 2–5 (0–3)
Gól: Balogh R. (59.), Puporka Gy. (71.), ill. Tollner (5.), Pálinkás (20., 48.), Horváth J. (28.), Ács  (47.)
Noszvaj–Egri Sportcentrum SE 3–6 (1–2)
Gól: Horvát M. (35.), Szitai  (86., 89.), ill. Váradi E. (20., 30., 57.), Balogh S. (65.), dr. Ivancsó  (67.), Erdélyi R. (85.)
Kiállítva: Koncsik (38.), ill. Nagy I. (38.)

Domoszló–Mezőtárkány
1–3-s állásnál félbeszakadt
Gól: Reviczki (34.), ill. Malacsik E. (39. 45.), Hegedűs (44.)
Kiállítva: Paulenka (Domoszló, 40.), Németh Z. (Domoszló, 40.)
Hevesvezekény–Demjén 5–2 (1–1)
Szabadnapos: Recsk

A bajnokság állása

1.Váraszó963–27–1021

2.Recsk862–43–1420

3.Andornaktálya II853–38–1318

4.Egri SSE851222–1816

5.Mikófalva95–422–2115

6.Mezõtárkány741220–1413

7.Balaton833225–2212

8.Hevesvezekény821417–2210

9.Domoszló722315–168

10.Novaj922518–318

11.Vécs921619–377

12.Demjén7–1610–251

13.Noszvaj8––813–430

14.Átánykizárva

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!