Közélet

2016.10.30. 08:06

Így készül a muszaka, az eredeti recept szerint

E tradicionális görög étel elkészítéséhez számos tévhit kapcsolódik hazánkban: a magyar változatok sokszor egyáltalán nem hasonlítanak az eredetihez.

V. M.

Argiropulu Lefteria, az óbudai Gyradiko Taverna tulajdonosa az Egri Görög Önkormányzat rendezvényein kóstoltatja meg a látogatókkal éttermük finomságait. Így történt ez legutóbb is, az október eleji görög ünnepen. A szakács a helyszínen lapunknak elárulta a muszakával kapcsolatos tévhiteket.

– Darált borjúhússal készül, ám helyettesíthető marhahússal is. Kevesen tudják, de fontos összetevő a fahéj – mondta el a görög szülőkkel rendelkező, ám Magyarországon felnőtt Lefteria. Mivel több hitelesnek tűnő muszakarecept kering, a szakácsnő kérdésünkre kifejtette azt is, ebbe az ételbe a görögök nem tesznek bort.

Egyes receptek szerint a muszakának létezik olyan változata, amely bográcsban készül. Lefteria megosztotta, létezik ilyen görög étel – cukkinivel is készíthető –, ám az nem a muszaka. Megtudtuk továbbá, hogy a többi csőben sült étellel ellentétben a muszakában nincs több réteg, mindössze kettő. A kis-ázsiai muszaka pedig burgonyát sem tartalmaz.

– Darált hús, olaj – nem muszáj olíva, lehet napraforgó is –, sűrített paradicsom, paradicsom, padlizsán, 1 kiló húshoz 1 kockacukor, apróra vágott hagyma, fokhagyma, só, fekete bors, római kömény, egész fahéj – amennyi hús, annyi darab –, babérlevél, petrezselyem, kakukkfű és szegfűbors szükségeltetik – tért rá a receptre.

– A pirult hagymán lassú tűzön sütjük a húst, körülbelül 2 és fél órán át. Hozzáadjuk a fahéjat. A bazsalikomot és a kakukkfüvet pedig csak akkor, amikor a hús levet ereszt. A többi fűszert és a paradicsomot a végén tesszük hozzá. Olajon megsütött, ujjnyi vastagságú padlizsánszeleteket tepsibe helyezünk, megsózunk. Ráhalmozunk egy adag húst, majd megint egy réteg padlizsánt. A tetejére besamelmártást öntünk, kemény sajtot reszelünk, és így tesszük a sütőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!