Közélet

2016.12.02. 19:58

Életmentő programok

Amikor sokan összefogunk és együtt dolgozunk, akkor az emberi összefogásnak hatalmas ereje van – nyilatkozta az egri Rotary bálján Pénzes Ilona, a Rotary Magyarország kormányzója, aki néhány fontosabb akciójukról is mesélt.

Juhász Henrietta

Fotó: Daniel Beran

 – A Rotary egy hatalmas baráti társaság – ezekkel a szavakkal kezdte a beszélgetést Pénzes Ilona, a Rotary Magyarország kormányzója, aki mint a bál meghívott fővédnöke volt jelen az egri Rotary hétvégi rendezvényén. Az interjú kezdetén elmondta, a szervezeteikben olyan fontos kapcsolatok alakulnak ki, melyekben az emberek igazán jól érzik magukat. Kiemelte, hogy egy embernek minél több baráti kapcsolata van, annál boldogabb.

[caption id="" align="alignleft" width="640"] Pénzes Ilona, a Rotary Magyarország kormányzója már több országban járt Rotary Club ülésen, de a szemlélet mindenhol megegyezett Fotó: Berán Dániel
[/caption] 

– A Rotary 111 évvel ezelőtt alakult Amerikában és azóta működik – nem minden szervezet él ilyen sokáig – világított rá a kormányzó. Megtudhattuk, hogy számtalan nemzetközi és országos segítségnyújtáson dolgoznak, érdeklődésünkre Pénzes Ilona be is avatott minket néhány ilyen akciójukba.

– Országos szinten megemlíteném a Gift of Life-ot, mellyel életet adunk ajándékba. Ez azt jelenti, hogy szívbeteg gyermekek műtétjeit finanszírozzuk. A gyermekek elsősorban külföldről érkeznek, az sem biztos, hogy uniós országból. Az operáció költségét fizetjük ki, valamint szülők Magyarországon tartózkodását. Ezeknek a gyermekeknek szívproblémájuk van, és itt tulajdonképpen egy új életet kapnak – részletezte a program lényegét a kormányzó. Megtudhattuk, hogy ebben a projektben több magyarországi klub is részt vesz. Az „ecsetre fel” elnevezésű projektjük lényege, hogy gyermekosztályokat festenek ki, megformálva különféle mesefigurákat, hogy a gyerekek jobban érezhessék ott magukat. A Rotary számára fontos a fiatalok támogatása, a cserediák program, mindezek közül Pénzes Ilona kiemelte a legfontosabb nemzetközi projektjüket.

A Rotary várja a tagokat

A Rotaryhoz való csatlakozás legegyszerűbb módja, ha az, akinek felkeltette érdeklődését, felkeresi a helyi szervezetet. A szervezetben hetente találkoznak egymással a tagok. Ha valaki elkezd járni ezekre a találkozókra, a tagok eldönthetik, hogy felveszik-e a klubba. Az alapszabályok szerint azonban minden klubtagnak igennel kell szavaznia ahhoz, hogy az új tag csatlakozhasson.

– Azért ilyen szigorúak a feltételek, mert elég magas értékrendek vannak és nem lehet, hogy a klubéletet tönkretegye egy olyan ember, akivel nem lehet megfelelő módon együtt dolgozni – avatott be minket Pénzes Ilona.

– Szeretnénk a világon felszámolni a gyermekbénulást. Régóta működik a program, melynek lényege, hogy a részben önkéntes orvosok beadják a gyermekeknek a Sabin-cseppet. Afganisztán és Pakisztán még fertőzött területek, két évvel ezelőtt Indiában felszámolták, már nem találtak több fertőzött területet. El sem tudjuk képzelni ezt Magyarországon, ahol már régóta nincsenek ilyen betegségek. A Rotary azért harcol, hogy ne legyen a földön több olyan gyermek, aki elkapja ezt a fertőzést – tudhattuk meg. Idén 100 éves a Foundation, a Rotary alapítványa, mely arra hivatott, hogy pénzt gyűjtsön és így segítsen embereknek akár kórházépítésben, vagy a gyermekek oktatásának finanszírozásában.

– Meghatározóak a tiszta víz programok, a tiszta víz megteremtése: sok afrikai országban ez gondot jelent. Fontos projektek valósulnak meg tehát világszerte és az országon belül is, amire én is büszke vagyok, és nagyon örülök annak, hogy a szervezet tagja lehetek – árulta el Pénzes Ilona. Kíváncsiak voltunk, milyen módszerekkel kapcsolják be már az általános iskolásokat, középiskolásokat is a Rotary szellemiségébe. A kormányzó elmondta, a gyermekeket a saját szintjeiken tanítják meg jótékonykodni. Akár az idősek otthonában, állatmenhelyeken segítenek, vagy egymást támogatják a tanulásban. Megtudhattuk, hogy a tapasztalatok szerint ezek a gyermekek sokkal érzékenyebbek, segítőkészebbek.

– A fiatalok nevelését gyermekkorban kell elkezdeni, mert ekkor lehetünk a legnagyobb hatással rájuk. Így a gyermekek jó felnőttekké válnak és az iránymutatás nagyon fontos a mai világban. Eléggé elveszettek mostanában a fiatalok, nem találják a helyüket, a helyes utat. A Rotary sok mindenben tud iránymutatást adni – jegyezte meg. Pénzes Ilona tizenkét évvel ezelőtt kezdte, de ahogy ő fogalmazott, már el sem tudja képzelni életét a Rotary nélkül.

– Hozzátartozik a mindennapjaimhoz és nagyon boldoggá tesz. Szeretetet és olyan értékeket ad hozzá az életemhez, ami nélkül nem lennék az az ember, aki most vagyok – osztotta meg velünk érzéseit.

– Azért ilyen szigorúak a feltételek, mert elég magas értékrendek vannak és nem lehet, hogy a klubéletet tönkretegye egy olyan ember, akivel nem lehet megfelelő módon együtt dolgozni – avatott be minket Pénzes Ilona. Pénzes Ilona, a Rotary Magyarország kormányzója már több országban járt Rotary Club ülésen, de a szemlélet mindenhol megegyezett Fotó: Berán Dániel -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!