Sport

2017.01.21. 11:20

Angyal tudja, hogy türelmesnek kell lennie

Sérülések és betegségek után mikor lesz teljes az ZF-Eger kerete. Ennek néztünk utána.

Kis Szabó Ervin/egrivizilabda.hu

Fotó: Lenart Marton

Annyi nyűg és probléma, betegségek, sérülések nehezítik a szakmai munkát a ZF-Eger csapatánál, amire talán még soha nem volt példa. A szezon kezdetekor Hárai Balázsnak és Milos Csuknak kellett hosszú hónapokat kihagyniuk sérülés miatt. Közben Uros Csucskovics is szinte csak becsületből játszott, mert úgy fájt a válla, hogy a kezét alig tudta felemelni. Aztán mire Hárai és Csuk visszatérhettek – közvetlenül a Magyar Kupa négyes döntője előtt –, egy edzésen Angyal Dani válla sérült meg olyan súlyosan, hogy elkerülhetetlen volt a műtéti beavatkozás.

[caption id="" align="alignleft" width="640"] Angyal Dánielnek már nagyon hiányzik a játék Fotó: Léárt Márton
[/caption]

Az olyan betegségek szinte már szóra sem érdemesek, mint például Kovács Gergőé, aki Belgrádban, a Bajnokok Ligája mérkőzést megelőző napon lázasodott be annyira, hogy Dabrowski Norbert az esti vacsoránál odaszólt Csiszár Boldizsárnak: – Úgy készülj, hogy, ha Gergőnek holnapra nem sikerül levinni a lázát, akkor tiéd lesz a nyolcas sapka!

– Mondani sem kell, hogy a második számú kapusunknak elkerekedett a szeme. Ugyanezen a lázas, hasmenéses víruson átesett Erdélyi Balázs, Borisz Vapenszki, Hosnyánszky Norbert is. A Szuperkupa előtt, Vapenszki csapta szét a térdét, miután elcsúszott a jeges járdán. A Hannover elleni BL találkozót megelőzően Milos Csuk negyvenfokos lázzal küzdött, csak a mérkőzés napján derült ki, hogy egyáltalán képes lesz-e vízbe menni.

A csapat teljesítményére ezzel együtt nem lehet panasz. Hol Erdélyi, hol Hosnyánszky, hol Kovács Gergő, hol pedig az elnyűhetetlen Lőrincz Bálint extra teljesítményeivel, no és persze Mitrovics egyenletes jó védéseivel, nem egyszer bravúrjaival, Decker Ádám jolly joker játékával mindig mentettük a menthetőt. Akik bevethetőek, azok előtt le a kalappal, mert valójában emberfelettit produkálnak. Voltak meccsek, amikor az említettek szinte pihenő nélkül játszottak az első perctől az utolsóig, ami ebben a sportágban csakis a legnagyobb kényszer mellett képzelhető el.

Nem hiába mondták a szurkolók a Hannover ellenei Bajnokok Ligája összecsapást követően, hogy most már azért szívesen megnéznének egy olyan meccset is, amikor a komplett keret Dabrowski Norbert rendelkezésére áll. Mert erre ebben a szezonban bizony még sajnos nem volt példa. Ezzel együtt vezetjük a bajnokságot a csoportunkban, s továbbjutó helyen állunk a Bajnokok Ligájában is. Valamint azt sem felejtsük el, hogy az OSC legyőzésével bekerültünk a Magyar Kupa döntőjébe, ahol aztán a Szolnok előtt már – az ismert körülmények között –, fejet kellett hajtanunk, csakúgy mint az elmúlt év utolsó összecsapásán, amit a Szuperkupáért vívhattunk.

Mikor lesz teljes a keret? Csak bízhatunk, hogy hamarosan. Uros Csucskovics gyógykezeléséről jó hírek érkeztek. Ezen a hét végén döntenek az orvosok arról, hogy elkezdheti-e már a társaival együtt a tréningeket, vagy még öt, hat nap szükséges a gyógyulásig. Angyal Danival egy kicsit más a helyzet, mert mint arról korábban szó volt, nála elkerülhetetlen volt a műtét.

– Hangody professzor január 6-án műtötte meg a sérült vállam – hallhattuk a játékostól. – Szerencsére a kisebbik rossz volt a diagnózis, azaz nem kellett összekapcsolni a porcgyűrűt. „Csak” azt a letört pici darabot kellett eltávolítani. Remélem elég szakszerű voltam, s nem mondok butaságot.

– A műtétet követően elmúltak a fájdalmaid?
– Nem teljesen, de hála és köszönet Farsang Ildikónak akihez gyógytornára járok, napról, napra érezhető a javulás. A professzor úr január 17-én szedte ki a varratot, s ő is mindent rendben talált. Így már a hét közepétől a vízbe is bemehetek. Igaz, még csak lábtempózok, majd talán egy hét múlva kezdődhet a laza úszás. Január 31-én kell kontrollra jelentkeznem, s akkor dől el, hogy a labdás gyakorlatokat is végezhetem-e már.

– Mennyi időnek kell eltelnie egy-egy kihagyás után, mire visszanyeri eredeti formáját, kondícióját egy vízilabdás?
– Azt tartják, hogy dupla annyinak, mint amennyit kihagyott. Tehát ha egy hét kimaradt, akkor két hét az, amire visszajön az ember. Ezért is fontos, hogy amit tudok,  azt csináljam, hogy ne eresszek le teljesen, ne kelljen a nulláról kezdenem. Láb és hasizom gyakorlatokat végzek a gyógytorna mellett.

– Mennyire visel meg a partról szemlélni a társakat?
– Borzasztó nehéz ez egy sportolónak. Mondjuk amíg nyerünk, addig könnyebb, de nagyon hiányoznak a társak, maga a játék. Ugyanakkor tudom, hogy türelmesnek kell lennem, mert csak ez vezethet a teljes gyógyuláshoz. Mindent megteszek azért, hogy a következő BL meccsen, február 8-án már én is játszhassak. – zárta állapotáról szóló beszámolóját Angyal Dani.

Ha minden jól alakul, akkora már Csucskovics is játékra kész állapotban lesz. Remélhetőleg most már nem sérül meg senki, s a betegségek is elkerülik a társaságot. Összeállhat újra az Angyal, Decker, Csucskovics hátvédsor. Lekerülhetnek a plusz terhek a többiekről. Nem kell Hosnyánszkynak, Erdélyinek, Hárainak, vagy éppen aki adódik bekkelnie. Addig pedig abban bízunk – mint eddig is történt -, szépen araszolgatunk a végső céljaink elérése felé. Jegyezzük meg azt is, hogy sem a vezetőedzőtől, sem a csapat egyetlen tagjától nem hallottunk még a nehézségekre, sérülésekre, betegségekre való hivatkozást. Amikor erre Dabrowski Norbertnél rákérdeztünk, csak annyit mondott, hogy ez benne  van a pakliban. Most ez jelenti a legnagyobb feladatot, ezt kell megoldanunk.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Ami a pakliban van, az ebben a szezonban bejött. Reméljük jó ideig már nem kerül elő semmi váratlan. Akiket pedig elkerült a balszerencse, azok előtt le a kalappal. Helytállásuk példaértékű! De mondhatnánk azt is: egy igazi csapat, egy remek közösség így oldja meg a feladatát. Köszönet érte!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!