"Nem adom a lelkem!"

- Sokszor lépett már fel Egerben? Milyen emléke kötődik ide?

- Tizenhat éves korom óta járom az országot, nem tudok számot mondani, hányszor voltam itt, és milyen formációkban. A Zenepavilonban a Jazztelenen kívül voltam itt nem is olyan régen a Latin Duóval. Régen meg a Szépasszony-völgyben sokszor felléptünk a Hobo Blues Banddel, de a Generállal, a Skorpióval. Sőt, az összes többi bandámmal is a lassan 50 év alatt. Kedves emlékek? Akkoriban minden alkalommal berúgtunk a völgyben koncertek után (nevet).

- Milyenek az itteni borok Ön szerint?

- A régi világban kétféle bor volt: az egri bikavér, ami ha rácseppent az ingemre véletlenül, kiégett, annyira savas volt (mosolyog), meg a debrői hárslevelű. Az meg olyan édes volt, hogy az ember feje leesett... Amikor pedig megtörtént a rendszermódosítás, elengedték a boros gazdákat, azóta felrobbant a világ: most gyakorlatilag bárki, aki komolyan bortermelésbe kezd, jó bort csinál. Ha nem csinál jó bort, be is csukják a boltját két éven belül, ez tuti.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Tátrai Tibor
[/caption]

- Mely zenekarai most a legaktívabbak?

- Attól is függ, hogyan tudja ezeket eladni a menedzserünk. Sok és sokféle stílusú bandám van, a jazzt játszó Trenden kívül a Latin Duó, a Magyar Atom - ami egy véresen agresszív régi rhythm and blues zenekar -, és van most egy új formáció, a Póka-Tátrai Regeneráció, ami egy marhajó pofa dolog, mert csak régi nagy slágereket játszunk, de azokat mind mi írtuk. Tehát a régi Hobo Blues Band-, Tátrai Band-, Skorpió-dalokról van itt szó, na meg egy kis Jimi Hendrixről és további ‘60-as évek végi örökzöldekről.

- Említhetném még a Gitár Triót is, az is egy nagyon különleges formáció: jazzgitár muzsika alapvetően, amihez nekem nincs túl sok közöm, de én ilyen vagyok, sokféle stílusba beledugom az orrom, tudok alkalmazkodni ezekhez. Amit én gitározom, az mindig egységes, felismerhető, mindig jellegzetes. Könnyen bele tudok folyni a muzsikába... A Trend is hasonló elven működik egyébként, nem is olyan régen szerepelt a Petőfi Televízióban - három napja - egy Müpás koncertünk, ahol velünk Micheller Myrtill is énekelt néhány számot. Életem egyik legjobb - ha nem a legjobb - tévéfelvétele! Kamarazenekar volt velünk, ami azt jelenti, két lépésen belül ülünk egymáshoz, így muzsikálunk. Ennek így van egy varázslatos atmoszférája. Nagyon érződik a közvetlen szuggesszió egymásra, az egymásra reagálás. Ez ma is így lesz, mert a Trend tagjai is különösképp alkalmasak erre.

- Lassan betölti a 65-öt, és két év múlva lesz 50 éve a zenei pályán. Tervez nagyszabású koncertet?

- A legutolsó nagyszabású koncertet 2013-ban csináltam, amikor 61 éves voltam. Kicsit elcsúsztunk a 60-ból. Kilenc zenekar, tizenegy formáció lépett fel a Syma-csarnokban. A Boom Boom is ott volt az említettek zenekarokon kívül. Több mint 3 óra 40 perces, fergeteges koncert volt, amire 4 hónapig készültem, fizikálisan és lelkileg is nagyon komolyan. Sportoltam és gyakoroltam is végtelen mennyiségűt. A számokat meg lehet tanulni, az önmagában nem olyan nagy kunszt, de az abban való "közlekedés", improvizálás az már egy nagyobb falat.

- Emlékezetes fellépések is voltak a majd'' 50 éves pályafutása alatt... Gondolok itt például B. B. Kingre...

- (nevet) Hát, azt nem mondom, hogy vele volt a legjobb a színpadon állni, mert az inkább a halálos rémület volt... Azt az embert gyermekkoromtól fogva becsülöm, tisztelem, s megadatott a lehetőség, hogy fellépjek vele és tíztagú zenekarával, a tévé élőben közvetítette, ott ült közel kétezer ember. Bementem az öltözőbe, és megkérdeztem az öreget mély tisztelettel: “Mester, mit fogunk játszani?” Annyit mondott csak: "Te is bluesgitáros vagy, én is bluesgitáros vagyok, bluest fogunk játszani." Ennyi volt az információm arról az estéről.

- Hogy jött ez a fellépés?

- Aki anno a menedzserem volt, foglalkozott külföldi bandákkal is. Kétszer elhozta már Magyarországra B. B. Kinget, és adott az öregnek egy CD-t, hogy hallgassa meg, hogy hajlandó-e legközelebb Magyarországon ezzel a hozzá képest fiatal sráccal játszani. Meghallgatta az éppen aktuális Tátrai Band-CD-t, és azt mondta, hogy oké, belefér a srác. Az történt, hogy felmentünk a színpadra, megmutatta a gitárt, hogy Asz-dúrban vagyunk. Általában az volt, hogy játszott két-három kört a vendégzenészekkel, aztán átvette a frontot. Na, én a hatodik körnél már kezdtem kínosan érezni magam, mert nem volt mit játszani, az öreg marha jó fej volt, mert az lett a vége, hogy négyeléses jam session alakult ki.

- Volt még egy másik gitáros is a bandában, King átalakította a műsort. Tehát nem számokat játszott, improvizált, s én is játszottam egy kört. Elkezdtünk játszani valamit, ő játszott négyet, aztán én, aztán a másik gitáros. Tulajdonképpen egy gitárfesztivál alakult ki. Nagyon ügyesen intézte. Az az ember egy zseni volt. Úgy érezte, hogy a közönség mennyire élvezi és szereti, hogy az ő fiuk itt ül a nagy öregnél, aki ennyire befogadta. Frenetikus volt, a végén, amikor letettem a lantot, már nagyon boldog voltam.

- A koncert után mondott valamit Önnek a játékáról? Biztatást például. A felvételen az látszik, hogy tetszett neki.

- Igen, nagyon-nagyon tetszett neki. Állandóan megtapsolt. Rólam is tudni kell azért, hogy elég nagy tróger vagyok a szakmában: amikor megtudtam, hogy vele játszom, megtanultam egy-két B. B. King-figurát. Amikor rám mutatott, rögtön ezekkel kezdtem. Meghallotta, rám nézett, hogy "na, itt van egy másik kanyhaló!", s legyintett. (nevet) Boldog voltam, mert sikerült megfelelnem egy ilyen társaságban is. Ők New Orleans krémje, baromi jó zenészek. B. B. Kinggel nem akárki muzsikált, oda csak kihalásos alapon lehetett bekerülni. Soha nem játszottam egy hangot sem azelőtt ilyen zenészekkel.

- És aki más miatt volt emlékezetes?

- Nem keresem a külföldet...

- Magyarok esetleg?

- Például a Trenddel emlékezetes játszani, meg a többi bandámmal is. Csak olyanokkal állok színpadra, akikkel szeretek. Póka Egonnak alapult egy iskolája, ahol úgy húsz éve könnyűzenészeket képeznek, és az iskola legszimpatikusabb profilja, hogy zenekari gyakorlataik vannak. Véresen komolyan veszik, hogy tanul a gyerek hangszerén játszani, de minden nap van zenekari gyakorlat. Az iskolából úgy jön ki a diák, hogy nemcsak játszani tud, de megvan a megfelelő zenekari praxisa is, ami elképzelhetetlenül fontos. Egonék nagyon kemény szűrővel veszik fel az embereket: ki vannak válogatva az aszúszemek a szőlőfürtből, csak a legjobbak! Én nem tanítok ott, de az ottani tanárokkal rendszeresen fellépek. Nemrég volt egy olyan bulijuk, hogy a tanítványok Jimi Hendrix szülinapja alkalmából a művész tiszteletére megtanultak pár nótáját. Ezt én is végignéztem, az összes zenésztársam ott volt.

- Mi a véleménye az aktuális rádiózenéről, popzenéről?

(nevet) - Én sem kérdeztem meg anno öreganyámat, hogy mi a véleménye Jimi Hendrixről, pedig ő a Hajmási Péter, Hajmási Pál... azt énekelte...

- Nem is a hangszeres zenére gondolok... Meg van olyan tehetséges zenész például, aki letette a gitárját, és a DJ-pult mögé állt.

- Az élet nem habos torta, történhet akármi. Én meg tudom oldani az életemet a gitárral, akinek így alakult, így alakult. Nincs ebben semmi rossz. Még azt is meg tudom emészteni, hogy gyakorlatilag minden héten új tehetségkutatókat csinálnak...

- Számból vette ki a szót...

- Amikor már ott tartunk, hogy egy sztár áll a színpadon, és egy másik sztárt imitál, én azt már csak cirkuszi eseménynek vagy bábszínháznak tartom. Régen voltak táncdalfesztiválok, Ki mit tud?-ok, és ez az igazi: írok egy dalt, előadom, azzal lépek fel, nem leutánzom férfiként Tina Turner-t, satöbbi, satöbbi. Ezek látványosak, megfogják a közönséget, a reklámcégek meg tudnak költeni bőven...

- Mely zenészek voltak Önre a legnagyobb hatással? Kiket hallgat?

- Nagyon sok klasszikus zenét hallgatok. Az autómban a Bartókon vagy a Klasszikon van a rádió, szeretem a jó rhythm and bluesokat, a smooth jazz-t, a jazz-t. Ma már nem szabad kijelenteni, hogy ez ilyen meg olyan zene, keverednek a stílusok. A mai fiatalok nincsenek könnyű helyzetben, mert egy helyen tudnak megmutatkozni: minden körülmények között kamu zsűri előtt, előre megbeszélve mindent. Két-három hónapja rákapcsoltam egy ilyenre, meghallgattam a kritikát. Kidobták az énekest, maradt az énekesnő. Elhatároztam, hogy én soha az életemben nem nézek meg ilyet, egy percet sem, sőt, még ha reklámban látom, akkor is elkapcsolom, mert nem igaz az egész. Megrendezett, általunk ismeretlen okok és indokok miatt ismeretlen lépések... Én ezt kikérem magamnak, nem vagyok hülye gyerek, értek hozzá! Ez olyan, mint amikor megy egy orvosi filmsorozat, s ezt nézi egy komoly orvos... Hazugság az egész.

- És ha felkérnék zsűritagnak?

- Nem lennék zsűritag! Nem adom a lelkem! Nem öltözöm sálba, kalapba, lógó ingbe, láncba, s nem növesztek egy karrierszakállt, azért, hogy osszam ott az észt. Nem is ők döntenek. Én ott mit keresnék?! Egy megjelenéssel is a magam imidzsét rombolnám, hogy nyomnám ott a nyilvánvalóan süket dumát.

- A kezét többször műtötték. Nem volt olyan, hogy eltiltották volna a zenéléstől?

- Eltiltani nem tudnak. Nézze, hogy néz ki, elég cifra, nem? Kilencszer volt operálva...Van egy hülye betegség, úgy hívják Dupuytren-kontraktúra. Begörbül az ujj tőle. Próbálták már helyrehozni, de nem sikerült. Együtt tudok élni vele. Érdekes a dolog, mert ha meg nem gyakorolnék, teljesen lemerevedne a kezem. Ami torzulások vannak az ujjamban, én azt tudom korrigálni, akkor úgy játszom. De a Latin Duóban a zenésztársammal nejlonhúros gitáron játszunk, amin nagyok a szélességek és távolságok, én ott az alsó fekvésben nem rúgok labdába, mert egyszerűen nem érem el. Úgyhogy azt csináljuk, hogy Totya játssza az alsó szólamokat, én meg a felsőt.

- Ha jól tudom, akár napi 10 órákat is gyakorol gitárján...

- Gyakorlatilag egész nap gitározom. Felkelek, megiszom a kávém, felidegesítem magam a napi híreken, és fogom inkább a gitárt... Ha skálázni kell, skálázom, ha nótát kell tanulni, nótát tanulok, ha szerezni kell, szerzek, és így tovább. A setlisten (a koncerten lejátszandó dalok listája - a szerző) pedig 20 éve nem változtatok. Van egy fixa ideám: nem jó számokat kell játszani, hanem jól kell játszani! Fillért nem ér, ha rosszul, ízléstelenül, érdektelenül játszom el egy dalt. Viszont ha egy-két akkordos dalt megfelelő tűzzel, szellemi töltéssel látok el, az megfelelőképpen működik.

- Jár koncertekre?

- Nem járok már, egy párszor megütöttem a bokámat. Egyes előadók esetében rossz volt a hangminőség, netán rosszul játszottak. Engem kielégít az, hogy a YouTube-on megnézem nagy képernyőn a dolgokat. Nincs kedvem nagy összegeket kiadni azért, hogy azt halljam, hogy mondjuk a hangosító rosszul hangosít. Nem magyar zenészekkel, keverőkkel történt ez.

- Kikkel történt meg?

- Az Electric Banddel. A Vuk zeneszerzőjével, Wolf Petivel ültünk egymás mellett, s néztünk egymásra, hogy ilyen létezik-e, annyira katasztrófa volt, annyira rosszul szólt. Valami gond volt az első 20 percben, utána rázták gatyába a dolgokat. Sok pénzt költöttem arra, hogy végül a méreg majdnem megevett... Ami jó volt a vége felé, hogy Stanley Clarke - aki amúgy is egy nagyon tehetséges zenész - felkapta a bőgőjét, és úgy játszott rajta, mintha gitár lenne. Nevettük is a fiammal, aki szintén ott volt a koncerten velem, hogy ilyet még nem láttunk! (mosolyog)

- Milyen a hétköznapi Tibusz? Mit csinál szabadidejében? Ha jól tudom, vadászik, horgászik, főz...

- Már nem vadászom, Póka Egon barátomnak adtam a puskáimat. Nyáron pecázom. Amikor fiatal voltam, télen is pecáztam, de most már ahhoz nekem hideg van. Főzni nagyon szeretek a feleségem társaságában. Minden nap csinálunk valami kis varázslatot. Van, mikor kreatív főzés van, amit találunk, azt az alapanyagot használjuk fel, vagy egy-két dolgot még veszünk hozzá a piacon. Nagyon szeretek "kottából" főzni. Van otthon egy nagyon jó kis könyvem, szerintem az a Föld legjobb szakácskönyve. Gundel Károly írta, az a címe, hogy Kis magyar szakácskönyv. Aki szeret főzni, annak ezt melegen ajánlom. Abból egy zöldbabfőzelék úgy néz ki, hogy háromszor vagy négyszer van berántva, behabarva. Nem lehet elmondani, hogy milyen nagy a különbség a szimpla főzelékkel összehasonlítva. Ez pedig csak egy főzelék, még nem beszéltünk a palóclevesről vagy a Jókai-bablevesről... Elképesztő dolgok vannak benne!