Közélet

2017.02.21. 14:44

Tavasszal indulhat a járdák felújítása

Elfogadták a költségvetést, tovább pályáznak Füzesabonyban.

G. R.

Köszönhetően az átgondolt gazdálkodásnak javul a füzesabonyi önkormányzat gazdasági helyzete, elfogadta a testület legutóbbi ülésén az idei költségvetést. Összesen 1,8 milliárd forintból gazdálkodhat idén a város, tájékoztatta a Heolt, Nagy Csaba polgármester, aki hozzátette valamennyi intézményüknél tudták biztosítani a minimálbér-emeléshez szükséges forrást.

– Ugyan a tavaly elkülönített tízmillió forintból nem kezdődött el a legrosszabb állapotú utak, járdák rendbetétele, ami késik, nem múlik. A tavaly erre szánt összeget további 11 millió forinttal egészítettük ki, s így idén tavasszal összesen 21 millió forintból kezdődhet el a felújítás – emelte ki Nagy Csaba.

2016-ban 16 benyújtott pályázatból 14 sikeres volt, s remélik, a széria idén is folytatódik, hiszen hamarosan három újat nyújtanak be. Erről is döntöttek az ülésen, azaz forrást remélnek a humán szolgáltatások térségi fejlesztésére, ugyanezen területen kapacitásfejlesztésre, s benyújtanak egy kétszáz milliós Esély Otthon pályázatot is. A humán szolgáltatások fejlesztésére 250-250 milliót remélnek.

Ugyancsak a testületi ülésen döntöttek arról is, hogy Molnár Richárd, aki eddig társadalmi megbízatásban látta el az alpolgármesteri feladatokat, április elsejétől főállásban folytatja a városért végzett munkát. Lesz feladata, hiszen, mint a polgármester fogalmazott az újonnan benyújtott pályázatok mellett zajlik a szennyvízberuházás, egy óvodafejlesztés, s reményeik szerint március végére, április elejére kiderül, indulhat-e a Zöld város projekt, amelyre már nagyon várnak.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Buszpályaudvar is épülhet
[/caption]

A képviselő-testület érvénytelennek nyilvánította és újból kiírja a Füzesabonyi Könyvtár és Közösségi Ház intézményvezetői posztjára korábban meghirdetett pályázatot. Egy pályázó jelentkezett, de ő nem felelt meg a feltételeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!