Közélet

2017.02.22. 19:30

Pandúrok lábbilincse, csendőrök szobája

Rendészeti munkákról szóló kiállítás nyílt a Hatvany Lajos Múzeumban.

T. O.

A bemutatón olyan egyedülálló relikviák is láthatók, mint a Köztársasági Őrezred utolsó parancsnokának kabátja, de az egykori csendőrök dolgozószobájának élethű mását is megtekinthetik a látogatók. Utóbbiban minden pontosan úgy van elrendezve, ahogy egykor volt,
a falakra még a körözési plakátokat is kifüggesztették.
A tárlat több évtizedes korszakot ölel fel, az érdeklődők többek között a pandúrok idejében használt eszközöket is megtekinthetik. Az érdekességek közé tartozik a lábbilincs is, ami több mint 10 kilogramm súlyú, s ha valakinek ezt rátették a bokájára, az aligha szaladt el. Nemcsak a súlya gátolta ebben, hanem a vaslánc is sérüléseket okozhatott.

A megnyitón Horváth Richárd polgármester a kiállítás összetettségét hangsúlyozta, ami jól prezentálja az eltérő korszakokat. Kitért arra, hogy a kéklámpás szervek azért dolgoznak, hogy a közösség tagjai jól és biztonságban érezzék magukat, éppen ezért a társadalomnak meg kell becsülnie a munkájukat.



A kiállítás tulajdonosa, Gulyás István állatorvos, nyolcéves korában kezdte a gyűjtést: először könyveket, később hanglemezeket vásárolt. Évtizedek óta jó kapcsolatban van a régiségboltokkal, innen és ismeretségei alapján szerzi be relikviáit. Az 1956-os eseményekről is nagyon sok tárgyi emléke van, például katyusalöveg, géppisztoly és számos más fegyver.
Teljes gyűjteményéből dr. Dobozi Jánosnak, a Köztársasági Őrezred utolsó parancsnokának a kabátjára a legbüszkébb. Gulyás István elmondta: tervei között szerepel az is, hogy Polgárőr Múzeumot hozzon létre Hatvanban. A rendvédelmi kiállítás két hónapig látogatható a Hatvany Lajos Múzeumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!