Közélet

2017.03.07. 14:24

Ma is összetart az Öregdiákok Szövetsége

A 108 tagot számláló közösség új vezetőséget választott.

Sz. I.

Ennyi rendes ember egy társaságban, micsoda érték. Szinte szólni sem kell, s ötvenen–hatvanan máris itt vagyunk – jellemezte az egykori prepák közösségét Elek Menyhért, amikor elmondta, hogy egyebek között ezért is fogadta el az alelnöki posztra való jelölést.
Legutóbbi közgyűlésén új vezetőséget választott az Egri Tanító- és Tanárképző Öregdiákok Baráti Köre. Ezt megelőzően a tizenhat éven át betöltött tisztségéről leköszönő elnök, dr. Dobos József tekintett vissza a kör múltjára, s mint elmondta: mindig igyekeztek hűek maradni az 1939. június 24-én a líceumi képzőben megalakult, s egy év múlva már 304 tagot számláló Öregdiákok Szövetsége szellemiségéhez. A világháború, s az azt követő időszak viszontagságai miatt szétszéledt közösséget 1993 novemberében ötvenhárman alakították újjá.



A baráti kör jelenleg 108, az ország különböző részeiben élő tagot számlál, zömük - lehetőségükhöz és egészségi állapotukhoz mérten – rendszeresen részt vesz az Eszterházy Károly nevét viselő egykori alma materben évente megtartott, s a jubileumi tanítói, tanári díszoklevelek átadásával egybekötött prepanapi ünnepségen. Ugyancsak meghitt együttlétre ad lehetőséget a karácsony, amikor is a jelenlévők a szeretettel kapcsolatos versekkel, elbeszélésekkel, énekekkel lepik meg egymást.
Ezek mellett különböző témájú előadások, élménydús kirándulások, színházi előadások teszik változatossá a kör életét. A most elfogadott, s 2018 februárjáig szóló munkatervben szerepel például egy előadás a „szép korban” hasznosítható pedagógiai tudásról, az egri főiskola egyetemmé válásáról és intézményi fejlesztéséről, az idősek egészségének megóvásáról. A nyáron kirándulást terveznek Sárospatakra, nyársalást a felsőtárkányi tónál, novemberben pedig megtekintik a Gárdonyi Géza Színház egyik előadást.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Dr. Dobos József a baráti kör örökös elnöke lett. Fotó: Sz. I.
[/caption]

A beszámoló elhangzását követően került sor az új vezetőség megválasztására: a kör elnöke az egri Állami Tanítóképzőben 1957-ben végzett Hegedűs Tibor (Borsodivánka), alelnöke Elek Menyhért, titkára Sánta Boldizsárné, további tagja Molnár Sándorné, a gazdaságvezető pedig Sebéné Studer Judit (Eger) lett. A jelenlévők örökös elnökké választották dr. Dobos Józsefet, akinek tárgyjutalommal köszönték meg a közösségért több mint másfél évtizeden át végzett tevékenységét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!