Közélet

2017.03.11. 07:30

Emlékművet állít Szarvaskő és Andornaktálya

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából lehetett, illetve március 15-ig még lehet pályázni „Büszkeségpont” létesítésére.

S. S.

 Ez utóbbi határidő oka a kiíró szerint az ’56-os Emlékév 2017. június 16-i határideje, valamint a megvalósítás és az elszámolás időigénye. A lehetőségre egyébként az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek, hőseinek és áldozatainak közterületi emlékműveket, emlékhelyeket állítani kívánók pályaműveit várta az 1956-os Emlékbizottság.

[caption id="" align="alignleft" width="640"] Ostorosan a Büszkeségpont egy szépen parkosított tér közepén magasodik Fotó: Sike Sándor
[/caption]

A napokban két Eger környéki önkormányzat, az andornaktályai és a szarvaskői is arról értesült, hogy eredményes volt a beadványuk és elnyerték az általuk tervezett emlékmű megvalósításának lehetőségét. Szabóné Balla Marianna, Szarvaskő polgármestere kérdésünkre elmondta: négymillió forintból hozhatják létre az emlékművet a hivatal épületének szomszédságában lévő Zászlóparkban.

Az alkotás, Horváth Tibor budapesti szobrász műve, egy rózsabimbót ábrázol, szimbolizálva ezzel, hogy a forradalomban a „bimbózó” ifjúság meghatározó szerepet vállalt, s hogy maga a forradalom és szabadságharc is bimbó maradt rövid élete okán.
– A későbbiekben a teret a faluhoz és 56-hoz több szálon kötődő Mészáros Györgyről kívánjuk elnevezni – tette hozzá a polgármester.

Áll az emlékmű

Az ostorosi Büszkeségpontot tavaly októberben az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére megrendezett ünnepségen avatta fel Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. A lyukas zászlót megmintázó obeliszkszerű alkotás egy szépen parkosított tér közepén magasodik. Böjt László, a település polgármesterének tájékoztatása szerint a Büszkeségpontról dokumentumfilm készült, amit bemutatnak a közszolgálati televízióban.

Vámosi László, Andornaktálya polgármestere szerint az elnyert ötmillió forintból Szabadság kutat létesítenek a Művelődési Ház előtt. A szökőkút közepén egy 160 centiméteres oszlopon egy csukott szárnyú, bronz angyalszobor áll majd. Természetesen a környezetet is rendezik, térburkolattal látják el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!