Táncos szerelmi háromszög

Létrejötte óta folyamatosan tanúi lehetünk az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata szakmai felemelkedésének, amelynek – kétségtelenül állítható – egyik jelentős művészi csúcspontja az Egerben bemutatott „Anna Karenina”. A Győri Balettből érkezett Velekei László Harangozó-díjas koreográfus, rendező Lev Nyikolajevics Tolsztoj remekművét adaptálta a táncszínház nyelvére, s ennek megvalósulását láthattuk a Nemzeti Táncszínház, a GG Tánc társulata, és a Miskolci Balett koprodukciójában.

Anna Karenina története a szenvedélyes szerelem személyiségeket építő és egyszerre pusztító példázata. A látszólagos nyugalomban és kényelemben élő Anna, akinek tekintélyes arisztokrata férje és kisfia van, hirtelen szerelemre lobban a fess katonatiszt iránt. Ez a mindent elsöprő vonzalom képes szembeállítani az elfogadott társadalmi és erkölcsi normákkal a főhősöket. Lev Tolsztoj végtelen bölcsessége és emberismerete a világirodalom nagyregényei sorába illesztette ezt a történetet. Olvasmányélményeinkből és filmről ismerjük ezt a romantikus példázatot szerelemről, megcsalásról és megcsalatásról.

A táncszínházi adaptáció nem pusztán átfordította, értelmezte a többszálú cselekményt, hanem sajátos eszközeivel ki is egészítette azt. A szenvedély ábrázolására kiválóan alkalmasak a felnagyított és intenzív táncmozdulatok, miként a szereplők közötti érzelmi viszonyok árnyalatait is megérezheti a néző a társulat és a szólisták együttes játékából.

Az egri (miskolci) előadás a háromszög történetekre koncentrál. A nyitó báli jelenetben Vronszkij gróf (Emődi Attila) még Vronszkaja grófnéval táncol (Tóth Karolina) a szerelemtől és a féltékenységtől kétségbeesetten vonagló Annát (Kelemen Dorottya) csak a társaságtól különállva pillanthatjuk meg. Kettejük egymásra találása a mindenki által vágyott testi és lelki harmónia színpadi megjelenítése. Nemcsak a mozdulatok szenvedélyessége, finomsága, egymásra rímelése, hanem főként a női főszereplő mimikája is meggyőz bennünket arról, hogy létezik mindenek fölötti földi és égi szerelem. Topolánszky Tamást testi adottságai, és habitusa is predesztinálják Karenin szerepére. Értelmezésében egy végtelenül fegyelmezett, családjáért áldozatosan munkálkodó, és méltatlanul kijátszott férjet alakít, aki éppúgy elnyeri empátiánkat, mint Anna. Küzd a feleségéért, családjáért, és igyekszik visszaállítani a társadalmi konvencióknak megfelelő rendet.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Szenvedélyes történet. Topolánszky Tamás (balról), Kelemen Dorottya és Emődi Attila. Fotó: Gál Gábor
[/caption]

A második felvonás legmegrendítőbb jelenete a hármas táncbeszéd Anna, Vronszkij és Karenin szereplésével. A hatalmas nászágyon három szándék, három szenvedély folytat folytonos párbeszédet: a hitvesi elvárás, a férj szerelme, Anna idegensége, és a másikhoz való ellenállhatatlan vonzódása, Vronszkij odaadása adja a szavak nélkül is átélhető hullámzást. (A mozdulatok pontos kidolgozottsága, könnyedsége, a magas színvonalú kontaktok lenyűgözőek!) A tolsztoji nagyregény okító, és szépen megrajzolt példázata Kitty és Levin szerelme Szeles Viktória és Schlégl András tolmácsolásában lendületesen és szépen eltáncolt mellékszála a cselekménynek. Láthatóan a koreográfus itt nagyobb akadályokba ütközött a szavak nélküliséggel, miként a fiú (Barta Csongor) szerepeltetése is pusztán a színpadi megjelenésre szorítkozott. Remek jeleneteket látunk viszont a szerelmespár és a közösség egymáshoz való viszonyának ábrázolásánál. A megvetés, kirekesztettség, a csodálkozás, a részvét jól felépített epizódjai gördítik előre a cselekményt.

Nagyszerű alap a montázs Ludovico Ernaudi és Max Richter zenéjéből és zörejekből, amely Anna végső öngyilkosságát sejtető vonathangokból áll össze. A színházi élmény értelemszerű kerete, a XIX. századi palotabelsőt idéző díszlet (Bozóki Mara munkája), s az intenzív színekből, nemes anyagokból készített jelmezek, melyek Juhász Katalint dicsérik. Az Anna Karenina az évad kiemelkedő előadása egyben a színházak közötti magas szintű együttműködés példája is.