Sport

2017.03.23. 11:12

Diákfittség Hevesben: elkeserítő az állóképesség

Országos szinten már érződik a mindennapos testnevelés pozitív hatása.

Heol Sport

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) nemrég rendhagyó módon mutatta be a NETFIT legutóbbi tanévi országos méréseinek eredményeit Budapesten. Észak-Magyarország a második NETFIT mérésen is alulmaradt- a 2015/16-os tanévben is ebben a régióban lettek a legkedvezőtlenebbek a diákok fittségi eredményei. A Heves megyei fiatalok az állóképességi ingafutás teszt tekintetében kudarcot vallottak.

Az eredmények ismertetésekor a jelen lévő diákok mellett az Australian Open junior győztes teniszezője, Piros Zsombor is belekóstolt a tesztekbe. A 17 éves sportoló már magántanuló, és a testnevelés órák helyett napi két edzése van: „A NETFIT-hez hasonló teszteket edzéseken is végzünk, például az állóképességi tesztet, ebben elég jó eredményt sikerült elérnem. Most a fekvőtámasz, hasizom és helyből távolugrás tesztet is megcsináltam, és szerencsére nem vallottam szégyent sem Balogh Gábor, sem a felsős gyerekek mellett.” – nyilatkozta az ifjú tehetség.

Az átlag magyar iskolások fittségén azonban még sok a javítanivaló. A legnagyobb gondok az állóképességnél mutatkoznak: a tizenkettedikes fiúk 33%-a, a lányoknál pedig 42% tartozik a fokozott fejlesztést igénylő piros zónába országosan. Jellemző még, hogy a kor előrehaladtával ezek az eredmények fokozatosan romlanak, tehát ötödikes korban ennél még jóval kedvezőbbek a mutatók. Az első két év mérőszámait összehasonlítva viszont megkockáztatható, hogy országos szinten már érződik a rendszeres iskolai testmozgás, a mindennapos testnevelés pozitív hatása, hiszen a nyolcadikos és tizenkettedikes tanulók a második évben jelentősen jobb eredményeket értek el az állóképességi tesztben (pl. a 8-os lányoknál az állóképességi ingatesztben 10%-kal, a 12-es lányoknál pedig 7%-kal több lány került egészségzónába).

„A diákok rendszeres testmozgásra nevelése fontos küldetésünk, a mai rendezvényünk is ezt a célt szolgálta. A NETFIT program keretében lehetőség nyílik a gyerekek egészségközpontú fittségi eredményeinek nyomon követésére, ez egyfajta értékelő és visszajelző eszköz a diákok, szüleik és tanáraik részére egyaránt. Célunk, hogy mindannyian folyamatosan kövessék a fittségi mutatókat, hiszen a felmérések eredménye extra motivációt adhat a rendszeres testmozgásra. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez iránt már kisiskolás korban kialakuljon a gyerekekben az igény, mert így sokkal nagyobb az esélye, hogy felnőttként is egészségtudatos életet élnek majd.” - mondta Balogh Gábor, az MDSZ elnöke.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Balogh Gábor MDSZ elnök fekvőtámaszozik a gyerekekkel Fotó: Beküldött
[/caption]

A 9 teszt figyelembevételével a közép-magyarországi régió átlagos egészségzónaarány-értéke a legmagasabb (74%), míg a legkedvezőtlenebb átlagos egészségzóna-teljesítési arány Észak-Magyarországon tapasztalható (69,1%). Heves megyében a tanulók 8,6%-a, míg összehasonlításképp Budapesten 5,7%-uk került az elhízott kategóriába. Az adatok összehasonlításánál – a természetes genetikai adottságokon, biológiai érésbeli különbségeken túl − mindenképpen szem előtt kell tartanunk a tanulók szociokulturális hátterét, a családok jövedelmi helyzetét, és egy-egy település sportszolgáltatásokkal való ellátottságát is. Ezek ugyanis mind befolyást gyakorolnak a tanulók fittségére. Az eredmények éppen ezért önmagukban nem egy-egy iskola pedagógiai programjának, vagy az ott folyó egészségfejlesztő munkának a minőségét jelzik. A regionális eredményeket az is erőteljesen befolyásolja, hogy egy adott térségben a családok megtehetik-e, hogy egészséges élelmiszereket, vagy sportszolgáltatásokat vásároljanak, és pozitív életvezetési mintákat nyújtsanak a gyerekeknek.

A 2015/2016. tanévi NETFIT felmérés legfontosabb eredményei országos szintű bontásban:

A regionális különbségek továbbra is jellemzők: Budapesten és Pest megyében a legjobbak a fittségi eredmények, míg Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön a legkedvezőtlenebbek.

 A legkedvezőtlenebb egészségzóna-teljesítési arány is Észak-Magyarországon tapasztalható (69,1%).

 
A NETFIT-ről
 
A NETFIT (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) a magyar iskolarendszerben egységesen működő, egészségközpontú fittségmérési-értékelési rendszer. A felmérést a hazai általános és középiskolák 5-12. osztályaiban a 2014/2015. tanévtől kezdve minden évben a testnevelő tanárok végzik el. Ez évente kb. 650-700 ezer tanuló fittségi adatairól ad átfogó képet, és mutatja meg a tendenciákat évről évre.


 
A NETFIT 4 fittségi profilban 9 teszt segítségével jellemzi a tanulók állóképességét, vázizomzatának fittségét, hajlékonyságát és testösszetételét. A mérések eredményei − teszttől függően − két, illetve három zónába kerülhetnek: egészségzónába, fejlesztési zónába, vagy fokozott fejlesztési zónába.



 
A NETFIT méréseket egy informatikai rendszer is támogatja, így a tesztidőszakot követően minden tanévben valamennyi tanuló és szülő elérheti az eredmények személyre szabott értékelését. Az értékelőlapok vizuálisan is szemléltetik a fittségi állapotot, valamint konkrét ajánlásokat fogalmaznak meg a fejlesztés érdekében, elsősorban a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás területén − a diákok és a szüleik számára is.
 
A Magyar Diáksport Szövetség
 
A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testmozgás és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet programjai keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését is Magyaroroszágon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát®, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!