Közélet

2017.03.23. 18:06

Sztálin-szobor a cukorgyár előtt

Rövid, ám sokaknak annál elkeserítőbb időszaka volt történelmünknek a Sztálin-éra.

T. O.

A szovjet generalisszimuszt övező, mesterségesen fenntartott személyi kultusz egyik jelképe volt a megannyi szobor is, amelyek a diktátort ábrázolták. Már egyre kevesebben emlékezhetnek arra, hogy Selypen, a cukorgyárral szemben, az üzemi étkezde mellett is felállítottak egy majd’ négy méter magas obeliszket, a tetején a „népek zsarnokának” a portréjával. Az „alkotás” 1956 október 24-ének éjszakájáig hirdette a despota „örök” dicsőségét; ekkor a helyiek ledöntötték, ám a megmaradt talapzat még éveken át emlékeztette az arra járókat a létező szocializmus legsötétebb fejezetére.



Nemrégiben szorgos lokálpatrióták összegyűjtötték az ezzel az időszakkal kapcsolatos relikviákat, így került elő néhány korabeli felvétel a Sztálin-szoborról is. Ezek egyikét – némiképp feljavítva – a tulajdonos engedélyével tesszük közzé.
A szobor helyén ma csupán elhanyagolt füves terület áll. Szemben pedig az egykori cukorgyár romjai... 

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Szerencsére csak a történelem lapjai őrzik „emlékét” Fotó: archív
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!