„A Játékszín a fél életem, s a másik felem a családé”

Csillával összefutok reggelente, ugyanis egy óvodába járnak a gyerekeink. Ő is az a rohanós anyuka, akinek a karjában az egyik, a kezében a másik gyermeke.

– Mindig van mit tenni – mondja, mikor leülünk a művelődési központ aulájában beszélgetni.

Gyurosovits-Petheő Csilla 22 éve játszik a Játékszínben.

– Amikor a Játékszín 40 éves jubileumát ünnepelte, a régi tagokat is visszahívták. Anyukámmal jöttünk ide – meséli. – Megtetszett ez a világ, úgy gondoltam, jó lenne részese lenni e csapatnak. Amúgy is vonzott a színházi miliő. Otthon nagymamámmal is sokat énekeltünk, táncoltunk, verseltünk. Édesanyám tagja volt az amatőr színtársulatnak. Én 1995-ben kerültem a Játékszínhez, azóta játszom, s már rendezek is.

Budapesten is élt, joggal kérdem, nem gondolt-e arra, hogy a fővárosban maradjon, profi színészetet tanuljon.

– Nem bánom, hogy nem vagyok a profi körben – közli –, jelentkeztem a színművészeti főiskolára, a második rostáig jutottam. Akkoriban nehéz volt bekerülni. De amíg Pesten laktam, beugrottam produkciókba, látogattam a stúdiókat is.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Csilla az Angyalok nem sírnak című darabban Fotó: Czímer Tamás
[/caption]

S hogy mit szólt a család?

– Szerette volna, ha lediplomázom. A jog még érdekelt is. Igazságügyi ügyintézőként végeztem a pécsi egyetemen. Folyamatosan színészkedtem, aztán úgy éreztem, kifutottam az időből. A család óhaját tejesítettem, de a színészet megmaradt. Bennem volt, hogy nagyon szeretnék gyerekeket, szeretném, ha a leendő párom mellettem lenne.

Talán az is érdekes, miért jött vissza Gyöngyösre.

– Hazajöttem, mert Püspöki Győző bácsi, a gyerekszínjátszó csoport vezetője rendező asszisztenst keresett – emlékezik. – Itt pedig gyerekekkel kellett foglalkozni. A kicsik később a Játékszín utánpótlásai lettek. Amikor hazajöttem, megismertem a férjem. Haza kellett akkor jönnöm.

Kérésemre Csilla arról is beszél, hogy mik egy vezető rendező feladatai.

– Nekem kell komplexen átlátni az egész csapatot – magyarázza. – Mindent magunk szervezünk. A díszletek, a jelmezek, a hangok, a fények, az előadás, minden idetartozik. A művelődési központban évente két–három előadást tartunk. Gyakran járunk idősek otthonába, falusi rendezvényekre, városi eseményekre. Kétévente rendezzük meg a Nyári színházi esték sorozatunkat. Hatodik éve a színház világnapját is megünnepeljük. Évente igyekszünk új darabot bemutatni. Huszonheten vagyunk, plusz az örökös tagok, kilencen. Ők bármikor játszhatnak a Játékszínben.

A vasgyárnak nevezett váltó-kitérő üzemben alakult meg a Gyöngyösi Játékszín, s a Vidróczki Néptáncegyüttes. Jankovits Jenő, a Játékszín egyik alapítója az amatőr színjátszó csoportot 57 évig rendezte, vezette.

A kedvenc darabjáról Csilla így beszél:

– Inkább egy jelenet volt az, még kezdő voltam, Molnár Ferenc „Liliom”-ából részletet adtunk elő, ahol Jenő bácsival játszottam, én voltam a lánya. A másik élményem a Stúdió vagy amit akartok szintén amatőr színjátszó csapat tagjaként a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical volt. A két társulatban évekig szerepeltem.

A tervekről is érdeklődöm.

– A színházi estéken egy 1965-ben írt darabot adunk elő, Tóth Miklós Kutyaszorító című bohózatát. A Katyi című film színpadi változatát én írtam át az adott gárdára. Az országban egyedülálló, hogy egy amatőr művészeti színtársulat 63 éve működik. S én szerves része lehetek ennek csodálatos világnak.