Közélet

2017.04.07. 15:22

Gyógyító és lélek-karbantartó úton a virágoskertben

Hogy miért csujogattak az Andrássy tornatermében? A Muzsikás Együttes missziója ebbe az egri iskolába is elért, s csalt mosolyt mosolyt a diákság arcára, szívébe nagy kincsünkkel, a népzenével.

Juhász Henrietta

– A zene az ember számára létszükséglet – kezdett a beszélgetésbe Hamar Dániel, Kossuth-díjas népzenész, aki a Muzsikás Együttessel lepte meg az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium 350 diákját egy rendhagyó énekórával. Elmondta: Kodály álma, hogy a zene az oktatás középpontjába kerülhessen, megvalósulatlan maradt.
– Azért járjuk az országot, hogy felhívjuk a figyelmet arra, mennyire fontos az ember életében a zene, hiszen enélkül sosem létezett emberi kultúra. Mi a népzenéhez értünk, nagy szerencsénk, hogy missziónk mögé állt a MOL, ekképp úgy jutunk el évente 50-60 iskolába, hogy az intézményektől semmit sem kérünk és nem is fogadunk el – árulta el Hamar Dániel.


Rádöbbentik a fiatalokat a népzene szépségére

Fontos elve az együttesnek, hogy nem válogatnak a helyszínek között, ugyanúgy elmennek egy elit gimnáziumba és egy kisegítő iskolába is.
– Ennek a korosztálynak már azt is el tudjuk mondani, hogy egy közösségben a zene milyen szerepet töltött be, például azt, hogy párválasztásnál faluhelyen hogyan használták a muzsikát. A népzene nyelvünkkel egy idős, hozzánk kötődik, és mi a Muzsikás Együttessel a világot járva ezen keresztül mutatjuk be magunkat. Nemrégiben Izraelben jártunk – két hely közül, ahová még nem jutottunk el a világon, ez volt az egyik –, ahol egy nagyon szép koncertet adhattunk – mesélte.
Az együttes célja, hogy rádöbbentse a fiatalokat a népzene szépségére, fontosságára. Az Andrássy tortatermében felzengő vastaps és kacagás pedig azt nyugtázta, igazán jó úton járnak.

„A zene elementárisan a lélekhez szól”

– A muzsika sok örömet okoz, nagy értéke van és könnyen befogadható. Elég sok rossz zene van ebben a világban, s ha a gyermeket nem tanítják, elveszti azt a képességét, hogy ki tudja választani, melyik a jó. Mi fölajánljuk népzenénket számukra úgy, hogy közben nem utasítjuk őket arra, hogy ne hallgassák azt, amit eddig szerettek, csupán azt szeretnénk, hogy amellett hallgassanak ilyen zenét is – emelte ki a Muzsikás alapító tagja. Meglátásai szerint a középiskolás korosztály számára az is fontos üzenet, hogy egy közösséghez tartozunk mi magyarok, nyelvünk és népzenénk óriási kincseink.
– A zene elementárisan a lélekhez szól, így teljesen mindegy az, hogy a világnak épp mely pontján adjuk elő – tette hozzá, majd kiemelte a zene gyógyító és „lélek-karbantartó” hatását. A Muzsikás rendhagyó énekóráján nem direkt módon vezeti rá az ifjúságot minderre, csak ösztönzik őket arra, hogy gondoljanak bele, miért is létszükségletünk a zene.
– Kodály Zoltán azt mondta, hogy lehet zene nélkül élni, hiszen a sivatagon keresztül is vezet út, de ha megtehetjük, hogy egy virágoskertben menjünk, akkor miért nem azt választjuk. Ezt a virágoskertet szeretnénk megmutatni a diákoknak – fogalmazott Hamar Dániel.

Közös éneklés a diákokkal

A Muzsikás Együttes az ország iskoláit járva bemutatja a magyar népzenét, a népi hangszereket. A rendhagyó énekórákon a diákság megismerheti különféle tájegységeket, a műfajokat. Az ilyen alkalmakon nem marad el a közös éneklés sem a fiatalokkal. Mezey Judit, az Andrássy ének-zene tanára és könyvtárosa arról mesélt, miért fontos mindez az ifjúság számára.
– A magyarságtudat erősítése manapság már nagyon fontos szerepet tölt be az iskolai nevelésben is, hiszen nem minden nap találkoznak ilyen erőteljesen a magyar kultúrával a diákok. Ezért gondultuk, hogy ha jönne egy olyan együttes, akik meg tudják nekik mutatni a magyar népzene szépségeit, és megkedveltethetik velük, akkor ezzel egy nagy lépést teszünk előre – nyilatkozta Mezey Judit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!