Kultúra

2017.04.08. 08:41

Óriásnyuszikkal fotózkodhatnak

Gőzerővel készülnek mind a magyar költészet napjára, mind pedig a húsvétra a Tisza-parti településen. Baloghné Szilágyi Tündétől.

SZ. E.

A helyi Tourinform-iroda és a művelődési ház vezetőjétől megtudtuk: két etapban szervezi a könyvtár a költészet napi versmondó versenyt, pénteken az iskolások mutathatják meg, milyen szépen tudnak verselni, kedden pedig a helyi óvodások csillogtathatják meg tehetségüket.
Ezen túl már a jövő héten esedékes ünnepre is készülnek a kisköreiek. A város parkjában hatalmas nyuszifigurákat helyeznek ki a hét elején, s a teljes húsvéti dekoráció megalkotásához még lehet csatlakozni. A nyuszikat ábrázoló táblák mellé az óvodások és iskolások is tesznek hozzá alkotásaikból – festett tojásokat, húsvéti díszeket –, amelyeket a környező fákra aggatnak majd. A turisztikai szakember szerint ez kedvelt helyszíne lehet a közös fotók készítésének.
Ebben a hónapban egy kiállítás is nyílik majd a művelődési házban április 21-én, a Föld napjához kapcsolódóan mutatják majd be megyei iskolások rajzait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!